Aztán megtört a jég, reakció született. A férfi anyámat szidta, ahogy engem is, és közölte, hogy 43 éve házasok, majd ő tudja, mit miért tesz… Aztán azt is közölte, hogy belök a bokorba, ha nem hagyom abba… Aztán azt közölte, hogy takarodjak…
Kezdett kizökkenni magabiztos szerepéből, észrevette általam a lelkiismeret és etika létezésének tényét, és azt, hogy egyeduralma, magánéletének agresszív, birtokló megnyilvánulása véget ért, amikor nyilvánosan ütött. Szinte éreztem a csodálkozást körülötte, hogy valaki mert szembeszállni, valaki nem hunyja be a szemét.
Aztán a sarkon befordulva megfordult. Megragadta a pulóveremet, és erőből a két lábam közé rúgott. Képtelen voltam félni. Képtelen voltam összerezzenni. Képtelen voltam nem a szeme közepébe nézni. Képtelen voltam hátrálni. Ahogy képtelen voltam arra is, hogy bántsam. Egyenes tekintetemmel bántottam. Olvass még a témában
A két kamaszlány megriadt és fennhangon rákiabáltak. A férfi mérlegelt. Talán azt, hogy mennyire ütheti meg bokáját, ha még jobban nekem ront – hisz én nem vagyok a tulajdona. Ez volt az a pont, amikor már biztosan tudtam, bele kellett szólnom ebbe a történetbe, hiszen ez az ember biztonságos keretek között, pontosan felmérve saját lehetőségeit, ront a gyengébbre. Erősen néztem a szeme közepébe, félelem nélkül. Elengedett. Elfordult és tovább haladt. Felesége lehajtott fejjel követte őt. Mi pedig biztonságos távolból a lányokkal együtt követtük őket, és meglestük, hogy melyik házba mennek be… aztán elmentünk a rendőrségre.
