Sok pszichológiai kutatás irányult arra, hogy milyen szerepet játszanak az úgynevezett társállatok gazdáik életében, mennyiben és milyen módon helyettesítheti vagy sem az emberi kapcsolatokat például egy kutya, tudtuk meg Polányi Orsolya pszichológustól.
– Társállatoknak szokás nevezni azokat a háziállatokat, amiket általában kizárólag azért tartunk, mert szeretnénk kölcsönös szociális kapcsolatot kiépíteni velük. Az egyik népszerű álláspont szerint az érzelmileg stabil embereknek szükségük van arra, hogy valakiről vagy valamiről gondoskodjanak, és ennek tökéletes tárgya lehet egy társállat, például egy kutya. Ez az „utódgondozási” igény egyébként nőknél erősebben megmutatkozik, de férfiak esetében is gyakran megjelenik, és nyilvánvalóan fokozott azokban az élethelyzetekben, amikor egy párnak nincsen gyereke, akiről gondoskodhat – mondta el a pszichológus.
Gyakran számolnak be kutyatartók arról, hogy a kutya sokban hasonlít egy kisgyerekhez: egyrészt a felnőttek számára vonzó, aranyos arcfelépítést tekintve (nagy szemek, kerek arc, a testhez képest nagy méretű fej, rövid orr és hasonlók), ami a legtöbb felnőttből egy evolúciósan belénk kódolt gondoskodó válaszreakciót vált ki. Olvass még a témában
„Már évek óta nem csókolóztunk” – Monotogámia, azaz az unalomba fulladt kapcsolat
„Egy ágyban aludtunk a babával” – Anyai tanácsok, amiket nem fogadtunk meg, pedig kellett volna
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
3 dolog, amit a legokosabb nők megtanultak a válásuk kapcsán
A szakember szerint másrészt a kutyától kapott feltétel nélküli szeretet is egy szülő-gyerek kapcsolathoz hasonlítható, ahol a kutya gazdája ugyanúgy eteti, játszik vele, határokat és szabályokat állít fel neki, mint egy szülő a gyermekének.
