🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
4/10 Kettesben
Amikor a lányom azt mondta, azért örül, hogy végre koleszos lehet, mert így végre nem kell velünk élnie többet. Szerinte ő mindig csak kellék volt az életünkben és mi egymást jobban szeretjük az apjával, mint őt. Sokkolt minket, hogy ezt így gondolja. Mióta kollégista, nem tartja velünk a kapcsolatot, ez pedig iszonyúan fáj.
5/10 Vágy
Amikor azt kívántam, hogy a kábítószerfüggő lányom meghaljon. Nem ezért, mert nem szerettem vagy szégyelltem őt, hanem mert a szívem mélyén tudtam, hogy neki is és a családunknak is jobb lesz így.
Amikor a lányom 17 évesen teherbe esett. Nem akartam elhinni, hiszen – úgy gondolom – mindent megtettem ez ellen. Többször beszéltem neki a szexről, a védekezésről, a nemi betegségekről. Azt sem tudtam, hogy már nem szűz, teljesen vak voltam. Nagy nehezen túltettem magam rajta, megszületett a kicsi és persze mindenki imádta, a szemünk fénye lett. Két évre rá pedig a fiam jelentette be, hogy a barátnője terhes és össze akarnak házasodni. 16 éves volt. Az volt az a pillanat, amikor közöltem a férjemmel, hogy sajnos csúfos kudarcot vallottunk szülőként. Nem azt mondom, hogy ilyen fiatalon gyermeket vállalni bűn vagy rossz dolog, de mi azt szerettük volna, ha a gyerekeink tovább tanulnak, utaznak és megtapasztalják az életet, mielőtt családot alapítanak.