Érintés: az első kapcsolat a külvilággal
Az érintés a legelső és legmélyebb kapcsolatunk a környezetünkkel. Újszülöttként még az érzékeink fejletlenek, a különféle ingerekkel pedig nem is feltétlenül tudunk mit kezdeni ebben az időszakban. A bőrkontaktus azonban már a születés pillanatától kezdve megnyugtató, sőt szükségszerű a babának. Nem véletlen, hogy a modern tudomány elengedhetetlen jelentőséget tulajdonít annak, hogy a születés utáni első órában a baba, az anya, vagy ha valamiért ez nem lehetséges, akkor az apa mellkasán pihenhessen. Az érintésre pedig később is mindennél nagyobb szüksége van.
Kísérletek igazolták, hogy az érintés egy kisgyerek számára éppen olyan nélkülözhetetlen igény, mint például az evés vagy az alvás. Ennek hiánya nem csak az egészséges fejlődésnek áll útjába, de akár fizikailag is megbetegítheti.
A testi kapcsolatra pedig a későbbiekben is szükségük van. Az emberszabású főemlősök napjuk egy jelenős részét töltik kurkászással, ami a szociális kapcsolatok megerősítése mellett azt az érzést hívja elő, hogy egy hozzánk közel álló velünk van, összekapcsolódik velünk, így biztonságban, egységben vagyunk. Ugyan az ember ilyesmit már nem csinál, de a simogatás nagyon hasonló érzést vált ki. A kutatók még azt is megállapították, hogy a legpozitívabb hatással valamilyen, szőrrel vagy hajjal fedett testrészünk, például a fejbőr vagy az alkar cirógatása van. Egészen pontosan akkor maximalizálható az eredmény, ha másodpercenként 2,5 cm-es „sebességgel” simogat bennünket valaki. Olvass még a témában
