🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 A szag
Az anális szex szagokkal járhat, de mi nem análszexeltünk, ezért volt egyre zavaróbb, honnan jön az istentelen büdös. Először azt hittem, hogy a srác szellentett – mint kiderült, ő is azt hitte, hogy én pukiztam – ezért mindketten próbáltuk ignorálni a dolgot, de egyre elviselhetetlenebb lett a bűz és megálltunk. Kiderült, hogy a kutyája féltékenykedett és bosszúból egy hatalmasat kakilt az ágyra, amin éppen a gazdi szexelt.
8/10 Csúszásveszély
Én nem tudtam, hogy a lány ennyire spriccel, amikor elélvez, de nagyon tetszett, őrülten szexinek találtam. Aztán félóra összebújás után elfelejtettem, hogy a padló csúszik és kiment a bokám, de úgy, hogy a sürgősségire kellett mennem hogy visszategyék. A mentősök, a nővérek és a röntgenorvos is halálra nevette magát, amikor kiderül, hogyan történt. Szegény lány szörnyen érezte magát, de mondtam neki, hogy ugyan, ez már most egy jó sztori, amit egész életemben mesélni fogok.
Elfelejtettem, hogy egy tál csípős levest ettem, mielőtt a lány megjött. Amint megérkezett, megragadtam, az ágyra dobtam és elkezdtem kényeztetni szájjal. Először kéjesen nyögött, de hamarosan fájdalmas kiabálásra váltott. Azt mondta, olyan, mintha lángolna a lába köze. Nem gondoltam, hogy a csípőspaprika ilyen hatással lesz az orális szexre.