🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
7/12 Ló
Úgy érezheted, hogy eseménytelenül folynak el a napok, és nem jutsz közelebb a céljaidhoz. A Ló jegy szülöttei nehezen viselik a várakozást és az egy helyben toporgást, ezért úgy élhetik meg, hogy ez az év eseménytelenül telik. Ha sikerül lelassítanod, és odafigyelned az apró dolgokra, akkor viszont nagyon fontos, a jövőben is sokat számító leckéket tartogathat számodra 2023.
8/12 Kecske
Bármennyire szeretné is, a Kecskének az év első felében le kell mondania néhány terve megvalósításáról, mert azok túl nagy áldozatot követelnének. Az év második felében azonban lehetősége lesz megvalósítania a vágyait, és még a pénzügyek terén is jobban felgyorsul számára majd ez az év, mint más jegyek szülötteinek.
A Majom számára 2023 a tanulás éve lesz, de nem biztos, hogy minden leckét azonnal sikerül majd magávé tennie. 2023 azonban nem engedi úgy tovább ennek a jegynek a szülötteit, hogy ne szűrnék le a tanulságot, így a Majom újra és újra ugyanabban a helyzetben találhatja magát. Ha megértette és magáévá tette az üzenetet, akkor a sorsának forgása is megváltozik, és tovább léphet egy helyzeten.