Hol találkozhatsz velük?
Bár a világon több száz fajtáját is ismerik, Magyarországon körülbelül 42 félével futhatsz össze egy hosszú erdei kirándulás alatt, főleg az északi és nyugati megyékben.
A kis vérszívókkal legkönnyebben egy esős nyári nap után találkozhatsz, de sajnos a hűvösebb időben sem tűnnek el teljesen, hiszen akár évekig is kibírják táplálék nélkül. Mivel néhány milliméternél nagyobbra sosem nőnek meg, szinte teljesen észrevétlenül húzódnak meg a faleveleken, fűszálakon, sőt, akár a ruhádra is felkapaszkodhatnak.
Apró termetük miatt ráadásul nem könnyű feladat észrevenni őket, így ha egész nap a friss levegőn voltál, ajánlott alaposan átvizsgálni a testedet, főként a hajas fejbőrt és a hajlatokat. Ez azért fontos, mert a kullancsok többféle komoly betegséget is okozhatnak, amiket van, hogy csak hosszú, gyógyszeres kezeléssel lehet leküzdeni. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. március 22. a numerológia szerint: ma teremtő erők hatnak
Csillagjegyed alapján: ennek a görög istenségnek a tulajdonságai jellemzőek rád
5 szülői szokás, amit jónak gondolunk, pedig csak ellenállást érünk el velük
A november 30 és december 17 közt szülöttek egy 13. csillagjegyhez tartozhatnak






