Ez magyarázhatja azt is, miért maradnak tovább otthon a fiatalok?
Az utóbbi években már sokszor, számos fórumon felmerült, hogy a fiatal felnőttek egyre később költöznek el otthonról és egyre nehezebben hozzák meg azokat a nagy döntéseket, amelyek korábban természetesek voltak. A kutatók nem vizsgálták kifejezetten ezt az összefüggést, de az időzítés mégis beszédes lehet: ha az agyunk egészen a harmincas éveink elejéig „építkezik”, könnyen lehet, hogy a hosszabb érési folyamat együtt jár azzal is, hogy később érezzük magunkat igazán stabilnak – legyen szó párkapcsolatról, karrierről vagy lakhatásról.
Bár a kérdés nagyon összetett és természetesen más tényezők is erősen befolyásolják, könnyen lehet, hogy ez régen is így volt. Talán az akkori fiatalok kevésbé voltak tudatosak, érzékenyek erre a kérdésre? Esetleg jobban sodródtak a (kötelező) mintákkal és ezért hagyták el sokkal hamarabb a szülői házat?
Bárhogy is legyen, az biztos, hogy a tanulmány szerint 32 éves kortól kezdve az agyunk felépítése jóval állandóbb: ez az a szakasz, amelyet több más tanulmány is az intelligencia és a személyiség stabilabb időszakával hoz összefüggésbe. Olvass még a témában
Innen indul a hosszú, évtizedeken át tartó felnőttkori fejezet, egészen a hatvanas évek közepéig, amikor újabb változások jelennek meg – ezúttal már a hanyatlás első jeleiként.
A kép tehát sokkal árnyaltabb, mint ahogy eddig gondoltuk. A serdülőkor nem zárul le a ballagási képekkel, agyunk láthatatlan belső ritmusa még jóval tovább diktálja a tempót. És talán egyúttal kicsit érthetőbbé válik az is, miért hangzik el gyakran a harmincas barátaink szájából is az a mondat, hogy „még mindig nem érzem késznek magam”.
