Kell-e nekünk hit a 21. században?

Kell-e nekünk hit a 21. században?

Címlap / Életmód / Lélek / Kell-e nekünk hit a 21. században?

„Eltört lázmérőből kifolyt higany kék golyói…” Már önmagában annak a kérdésnek a felvetése, hogy: mi a hit? mi lehet hit? utat nyit a több szempontból megfigyelhető hitmeghatározásoknak. Hogy ki-ki a szerint értelmezhesse a hitkérdést, ahogy az képes rezonálni egyéniségével, világra való rálátásával, személyes elvárásaival és törekvéseivel.

VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket

A hit ugyanakkor nem más, mint az önmagunk által felállított magasságok, önmagunk ideális változatához való felnövés hite.

Társainktól tanulni lehet, ám nem öltözhetünk át egyetlen másik emberré sem, ha elfogadjuk, hogy mindannyian egyedi és ismételhetetlen létezők vagyunk más és más sorsfeladattal ellátva. Ahogy a madárból sem lesz krokodil – bármennyire is akarná – , hiszen sem a testi adottságai, sem egyéb vonásai nem ezt a „sorsot” jelölték ki számára. 

swissmediavision/istockphoto.com

Haszonleső hit? 

Vagy itt van egy újabb hitopció: a hiszek, ha lesz belőle hasznom hite? Haszonleső hit? Valamit valamiért hit. Az aszkéták hite, mely szerint eltűröm, elviselem a szenvedést, a fájdalmat (mi több: elé megyek és magam okozom azt) az önsanyargatást, ha hihetem, hogy valami sokkal jobb, magasztosabb vár rám. Ennél a pontnál a jobbért szenvedéssel kell megküzdeni hite áll fenn.

Valóban hihetünk abban, hogy szenvedés nélkül nincs magasztos jutalom? Ki tudhatja? Egyáltalán kinek miben nyilvánul meg a szenvedés? Egy foghúzásban, egy gyomorrontásban, az elveszettség-érzésben, netán a közösségi magányban? Hol kezdődik „az igazi” későbbi jutalomra méltónak bizonyuló szenvedés? Ha valóban szenvedni kell egy méltó élet elnyeréséért, ha valóban ilyen kegyetlenül bánik velünk Fortuna, a sorsistennő. (Meglehet, szenvedéseink is személyre szabottak, ezért szenvedést szenvedéssel nem érdemes összehasonlítani).

Hiteget, elhitet

A hit lehet áltatás, önáltatás, lehet hitegetés, elhitetés? Mennyire nyújtózkodhat túl a személyes hitértelmezés a személyes kereteken? Az én hite mikor lehet a másiké is? Mikor és mitől válik közössé? Ha pedig közös, akkor már legenda, csoportos kapaszkodó, ami esetleg testet is ölthet magára egy festmény, egy szobor, egy könyv által?

A hit ezerarcú? (Ennél tán a kétarcú lehet kiszámíthatatlanabb, ködös, mert soha nem tudni előre, melyik arcát – a borúsat vagy a derűset – fordítja éppen felénk). 

Tán a hit az, amit olajfestményen ábrázol a Cherrita Powell nevű festő a Leap of Faith (A hit ugrása) címmel ellátott alkotáson? Hit abban, hogy esel, hogy zuhansz a megpróbáltatások óriás-sziklájáról, ám egy mindig készenlétben álló kéz elkap, és hajad szála sem görbülhet? De hihetünk abban, ténylegesen és halál komolyan, hogy mindig van kiút? Hogy mindig van egy újabb, remélhetőleg jobb megoldás számunkra? Vagy ez csak a 21. századi ember hite, a minél gyorsabban jobbat, többet elvárás folyamatos nyüzsgése alatt? 

Hitünk lehet abban is, hogy bár egy mulandóságra ítélt testben szükséges élnünk korlátozott évekkel rendelkező életünket, mégis hitegetjük magunkat, hogy van egy múlhatatlan, elkoptathatatlan, biológiai szemmel nem látható másik énünk. Amely számára az elmúlás, a létből távozás csupáncsak egy küszöbátlépésnyi megpróbáltatás. Hitből bizonyosság lesz?  

A hit életkortól és kulturális közegtől egyaránt függővé válhat.

A kisgyermek Mikulásba vetett hite tiszta. Itt is szerepet játszik a büntetés-jutalom kettőse, a ha jó gyerek leszek, szófogadóan viselkedek, megpucolva rakom az ablakba a cipőmet, akkor ajándékot kapok, ellenkező esetben azonban virgácsot hite. A gyermek nő, Mikulás-hite egyre homályosodik, kétkedni kezd benne, hallja a nagyobb gyerekek, a „felvilágosítottak” pusmogásait, és elkopik korábban fénylő, eleven hite. Más költözik a helyébe. 

Muszáj hinnünk valamiben?

Ha nincs hit, akkor hiányérzet van bennünk, üresség. Valamiben mindenképpen hinnünk kell? A nem-hit is hitté válik mindaddig, amíg valamiféle bizonyosság át nem veszi a helyet? Juhász Ferenc ugyancsak tépelődött a hit kérdésén (Miért hit? Miféle hit? című írásában), és rögtön az elején leszögezi: „Mert hit nélkül nem lehet!’ De miféle a hit? Elgondolása szerint a hit épp annyira őrzés, mint belemarás, szétmarcangolása valaminek. A töprengő ember őrzése a halhatatlan dolgokról. A „félig-ember, félig-állat istenlátomás-teremtmények”, azaz az emberek valamiért nem élhetnek hit nélkül. Mi végre? Juhász érzékletes megfogalmazása szerint hit nélkül az élet időformái, az emberek vágyai és lehetőségei olyanképpen gurulnak szét, mint az „eltört lázmérőből kifolyt higany kék golyói.”

A hit kapcsán folyton egymásnak ütköző, egymásnak (látszólag) ellentmondó nézetek, vélelmek ütköznek. Szemben áll egymással a lét anyagisága és a nem-lét, avagy a másképpen lét testetlen örökléte. Szembeütközik egymással a lemondás és a vállalás; a belenyugvás és az elégedetlenség; a harmónia és a disszonancia; a halandó és a halhatatlan; a romló és a romolhatatlan; a megismerhető és a megismerhetetlen. Mert hinni akarunk abban, hogy a létezésünk nem lehet hiábavaló, hogy több van annál, mint amit látunk és érzékelünk. 

A gondolkodás, a szabad döntés, az önkéntesség, – a teljes kényszermentesség – az egyéni meggyőződés teszi a hitet igazzá? Teszi azt az „én hitemmé”, azaz személyessé… De a hit többféle lehet…

Hit és hitetlenség

Az általam kedvelt The Sunset Limited című filmdráma szereplői (Samuel L. Jackson és Tommy Lee Jones) közötti eszmecserében is szóba kerül a hitkérdés. A kultúrafüggő, az élet értelmét kereső, ám nem találó, így az öngyilkosságra készülő professzor és a szerény körülmények között, lemondásban, önkéntes magányban élő hívő férfi közötti párbeszéd során a következőket hallhatjuk a hitről: 

„A hit más, mint a hitetlenség. Hogyha valaki hívő és végre elér a hit forrásához, akkor már nem kell tovább keresnie, mert nincs tovább. De a hitetlen nagy gondban van, meg akarja fejteni a világot… De hiába akarja ráfogni mindenre, hogy nem igaz, nem sikerül neki.” 

A hitet nem véletlenszerűen szokták a remény társaságában felemlegetni. A hit „létjogosultsága” tán éppen abban mutatkozik meg, hogy olyan valamiben remélünk, akarunk hinni, amire nincs kézzel fogható bizonyíték, ám mégis valamilyenképpen az életünk szerves részévé kívánjuk tenni. Ha bizonyítást nyerne, akkor tüstént kivonulna a hit territóriumáról, és kitüntetésekkel, oklevelekkel ellátottan bevonulna a tudományos berkekbe. 

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!