Hit a különböző kultúrákban
Ám mi a helyzet azokkal a kérdésekkel, – ha a személyes hit köréhez sorolódnak is – mint teszem azt: „Normális vagy, hogy ebben hiszel?” Valaki hihet abban, hogy ő bár testileg ember, lelkében kígyó, macska, vagy reptilián? Valaki hihet abban, hogy a kultúrát korábban óriások és istenemberek (félistenek) adták nekünk, valahogy olyanképpen, mint a görög mitológiában szereplő titán, Prométheusz, aki ellopta az emberek számára a tüzet, ám tettéért bűnhődnie kellett. Mások bizonyítékokat keresnek az azonosítatlan repülő tárgyakról, és a földön kívüli életről. Megint mások arra teszik fel az életüket, hogy bebizonyítsák: létezik a Loch Ness-i szörny, a jeti, a sellők. Hogy valóban létezett egy Atlantisz nevű elsüllyedt kontinens, amiről maga Platón is megemlékezik.
Míg egyes kultúrák és vallások hisznek a reinkarnációban, mások szentül hisznek abban, hogy mindössze egyetlen élet áll a rendelkezésünkre, és ebben az egyben szükséges lehetőségeink szerint helytállnunk, bizonyítanunk. Van olyan, hogy normális hit? Ha igen, mitől válik azzá? Mi az a hajszálvékony választóvonal, amitől egy hit „hihetőbb” és érdemesebb, míg a másik elvetemült?
