Karácsony utáni rosszkedv? 5 könyvrészlet, ami megmelengeti a szíved

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én karácsony környékén mindig előveszem a kedvenc könyveimet, és bele-belelapozok egy-egy történetbe. Van, hogy olyat találok, ami elgondolkodtat, vagy csak elrepít egy teljesen más világba, és van, amitől egyszerűen jó kedvem lesz, bármikor is olvasom.

Most összegyűjtöttem nektek néhány olyan könyvrészletet, amiket nagyon szeretek – remélem, titeket is úgy feldobnak majd, ahogy engem szoktak! Görgess lejjebb!

1/5. Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek

Kép forrása: Anthony Holdsworth: Naples from Castello San Elmo, anthonyholdsworth.com

Nem csak a könyvet, de a filmet is imádtam. Amikor rossz a kedvem, gyakran lapozok bele az olaszországi részbe, hiszen rögtön átjár az a jellegzetes hangulat. Ha vagy olyan szerencsés, hogy jártál már Olaszország valamelyik részén, akkor nem is kell magyarázni, hogy ez a rész miért vidít fel azonnal.

„Az itteniek hihetetlenül el vannak telve attól, hogy ők nápolyiak – és miért ne lennének? Ez az a város, amelyik megajándékozta a világot a pizzával és a fagylalttal. (…) A nápolyi akcentus olyan, mint egy barátságos nyakon vágás. Mintha egy városnyi gyorséttermi szakács adna ki utasításokat – egyidejűleg. Sajátos dialektus és folyamatosan változó helyi szleng jellemzi az itteni beszédet, mégis úgy érzem, a nápolyiakat a legkönnyebb megérteni egész Olaszországban. Miért? Mert kézzel-lábbal megértetik magukat, mint az a másodikosnak látszó kis csitri az unokabátyja mopedjén, aki egyszerre intett be nekem, és vetett rám egy csábos mosolyt, csak hogy tudtomra adja: – Hé, ne vedd rossz néven, öreg spiné, de én csak hétéves vagyok, te meg egy vén csoroszlya, persze attól még lehet, hogy okés vagy, legalábbis félig-meddig, az alakod például egész tűrhető. (…)  Szóval itt vagyunk Sophie-val a Pizzeria di Michelében, és mindketten rendeltünk egy-egy pizzát. A tésztájától majdnemhogy eszünket vesztjük. Szinte beleszerelmesedtem ebbe a pizzába, és mámorosan úgy érzem, a pizza viszonozza az érzéseimet.

(…) Menü nincs. Csak kétfajta pizzát készítenek itt – a rendeset és az extra sajtosat.”

2/5. Alan Alexander Milne: Micimackó

Kép forrása: etsy.com

A Micimackó a könyvespolcom egyik legrégebbi darabja, nálam alapműnek számít. Bár gyerekeknek íródott, szerintem sok olyan részlet is helyet kapott benne, amit felnőtt fejjel sem rossz, ha megfontolunk. A most következő is egy ilyen.

„El is indultak arrafelé, s miután egy darabig haladtak, Róbert Gida megszólalt:

– Mondd, Micimackó, mit szeretsz te a világon a legjobban csinálni?

– Mit szeretek? – Meg kellett állnia, hogy gondolkodjon. 

Mert mézet enni, az csakugyan jó dolog, mielőtt nekikezd az ember, olyan az a perc, hogy szinte jobb, mint mikor már nyalja – de nem tudta, hogy hívják az ilyesmit. Azután arra gondolt, hogy Róbert Gidával együtt lenni is egész jó dolog; ha Malacka velük van, barátságos és kedves dolog az is. Mikor mindezt átgondolta, azt mondta:

– Legjobban azt szeretem a világon, ha mi ketten Malackával elindulunk, hogy Téged meglátogassunk. (…) 
– Micimackó, ígérd meg, hogy nem fogsz engem elfelejteni. Akkor se, ha már százéves leszek.

Micimackó gondolkodott egy darabig. 

– Én akkor milyen öreg leszek?
– Kilencvenkilenc.

Micimackó bólintott.

– Megígérem – mondta.

(…) Még mindig a világot szemlélve, Róbert Gida kinyújtotta a kezét, és megérintette Micimackó mancsát. (…) Így aztán együtt elindultak. De akárhová mennek, és akármi történik velük útközben, az Erdő végében, az Elvarázsolt völgyben a kisfiú meg a medvéje mindig játszani fognak.”

Oldalak: 1 2 3

»