Schäffer Erzsébet: A kifutófiú szerelme
Imádom ezt a könyvet. Kis novellákból áll, és mindegyik olvasása során más-más hangulat, érzés és gondolat önt el. Ez a kis részlet szerintem nem csak szép, de elgondolkodtató is.
„És ne spórolj többet az idővel. Add számolatlanul. Én már tudom. Az odaadott idő a legnagyobb ajándékok egyike. És ne bánd a fűrészporos kályhát. És a réteshúzást se. A fűrészporos kályha megtömése, azzal a doronggal a közepén, igazi tudomány. Ahogy a rétest se tudja olyan szép hólyagosra húzni mindenki. A kertben a szilvát pedig szedd vidáman, olyan vidáman, amilyen a fűbe pottyant hamvaskék szilva tud lenni. És egyél belőle, amennyi csak beléd fér. És egyél almát. Ősszel, amikor még a bőre roppan, a húsa harsog a fogad alatt, mindig legyen a kezedben alma. A lapos pogácsaalmát a kert végéből tedd el az emlékeid közé. Ki fogják vágni az öreg fát, de te sosem fogod elfelejteni már a szaftos, fűszeres ízét.”
„És ne spórolj többet az idővel. Add számolatlanul. Én már tudom. Az odaadott idő a legnagyobb ajándékok egyike. És ne bánd a fűrészporos kályhát. És a réteshúzást se. A fűrészporos kályha megtömése, azzal a doronggal a közepén, igazi tudomány. Ahogy a rétest se tudja olyan szép hólyagosra húzni mindenki. A kertben a szilvát pedig szedd vidáman, olyan vidáman, amilyen a fűbe pottyant hamvaskék szilva tud lenni. És egyél belőle, amennyi csak beléd fér. És egyél almát. Ősszel, amikor még a bőre roppan, a húsa harsog a fogad alatt, mindig legyen a kezedben alma. A lapos pogácsaalmát a kert végéből tedd el az emlékeid közé. Ki fogják vágni az öreg fát, de te sosem fogod elfelejteni már a szaftos, fűszeres ízét.”
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
A végére pedig egy igazi meghitt, karácsonyi idill – mert bárhogy is van, ilyenkor mindig azzal/azokkal vagyunk, akiket a legjobban szeretünk.
„A karácsony ünnepe odahaza, anyám rendező keze alatt, valóságos családi misztériummá homályosodott.
Minden „titokzatos” volt az ünnepi készülődés napjaiban; s már felnőtt, ravasz fiúk voltunk, mikor anyám a karácsony ünnepi játékát még mindig áhítatos és aprólékos misztériumnak fogta fel, mesterséges izgalommal fűtötte át a napokat; ezt az izgalmat a gyertyagyújtás pillanatában legtöbbször sírógörcs oldotta fel anyámnál, s a vacsoránál már oly fáradt volt, hogy ültében elaludt… E napok varázsa mindig újra megejtett: ilyenkor úgy tetszett, mintha anyám apró, tökéletlen eszközökkel szeretné összefoltozni a legendát, amely örökre elillant, azt a „békesség a földön” legendát, s a mesét a jóakaratú emberekről… Tizennégy éves voltam, „mindent tudtam” a felnőttekről, s titokban még mindig vártam a Jézuskát.”
„A karácsony ünnepe odahaza, anyám rendező keze alatt, valóságos családi misztériummá homályosodott.
Minden „titokzatos” volt az ünnepi készülődés napjaiban; s már felnőtt, ravasz fiúk voltunk, mikor anyám a karácsony ünnepi játékát még mindig áhítatos és aprólékos misztériumnak fogta fel, mesterséges izgalommal fűtötte át a napokat; ezt az izgalmat a gyertyagyújtás pillanatában legtöbbször sírógörcs oldotta fel anyámnál, s a vacsoránál már oly fáradt volt, hogy ültében elaludt… E napok varázsa mindig újra megejtett: ilyenkor úgy tetszett, mintha anyám apró, tökéletlen eszközökkel szeretné összefoltozni a legendát, amely örökre elillant, azt a „békesség a földön” legendát, s a mesét a jóakaratú emberekről… Tizennégy éves voltam, „mindent tudtam” a felnőttekről, s titokban még mindig vártam a Jézuskát.”
