Kép forrása: avemario/depositphotos.com
A bevásárlólistát is mindig én írtam össze, soha semmit nem tett hozzá, soha nem adott ötletet, hogy mit főzzek, viszont állandóan hallgattam evés közben, hogy ő most hogy enne inkább ezt vagy azt. Ez a tulajdonsága az egyik undok nagynénémre emlékeztetett, aki soha semmi javaslatot nem tett, de mindig elsőként kritizált minden döntést.
Egy idő után rájöttem, hogy gyakorlatilag én vagyok a barátom személyi asszisztense, én menedzselem az életét, kiszolgálom és emlékeztetem mindenre, ő pedig hallgatag, de zsémbes főnökként hálálja meg nekem mindezt – a nagy semmivel.
Húszévesen valóban dolgoztam egy gazdag, hóbortos üzletember személyi asszisztenseként, aki ugyanilyen problémás volt, de a fizetésemen kívül azért tőle még kaptam olykor egy kis elismerést is. A barátomtól? Semmit. Úgy éreztem, ő mindezt elvárja tőlem, mintha ez természetes lenne. Olvass még a témában
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
„Agresszió nélkül ütnek oda, ahol a legjobban fáj” – Férfiakat kérdeztünk, miért félnek a nőktől
„Már nemcsak a férfiak menekülnek az intimitás elől” – Egyre több az érzelmileg elérhetetlen nő
A magas, mély hangú pasik jönnek be – és akkor mi van?!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
