Nemrég véget ért egy egyébként egész ígéretesen induló kapcsolatom, mert úgy éreztem, én sokkal több munkát ölök bele, mint a volt párom.
Ilyen – látszólag – triviális dolgokkal kezdődött, hogy például mindig én vittem ki a szemetet. Minden héten megkértem és minden héten azt mondta, hogy „jó, majd kiviszem”. És sosem vitte ki, de komolyan, egyszer sem. Egy idő után pedig már meg sem kértem, mert úgy éreztem magam, mint valami papagáj, aki mindig ugyanazt szajkózza. Egyszerűbb volt az, hogy fogom magam és megcsinálom én. Ilyenkor pedig a fejemhez vágta, hogy „de hát miért nem szóltam”. Komolyan szólnom kell, amikor látod, hogy kiömlik a szemét a szemetesből, vagy kiégett a lámpa a fürdőben?
Az anyukája születésnapjára is mindig nekem kellett emlékeznem. Szerintem előttem az anyós sosem kapott még életében szülinapi ajándékot a fiától.
Illetve most sem tőle kapta, mert mindig én vettem neki valamit és együtt adtuk át. Én megértő vagyok és én is nehezen jegyzek meg dátumokat, de azért a saját anyánk szülinapját illik tudnunk. Olvass még a témában
