Egy kis dán sziget, Læsø házai olyanok, mintha a múlt egy darabkái lennének. A 300 éves építészeti hagyomány azonban egyesek szerint a jövő élhetőbb házainak a kulcsa lehet.
Henning Johansen tetőfedőként dolgozik a szigeten, ám ez itt egészen mást jelent, mint a világ legtöbb táján. Læsø házain ugyanis angolnafűből készül tető van ami – noha hasonló sok más helyen is van – a világon teljesen egyedi.
A különleges megoldást 300 évvel ezelőtt a szükség szülte. A szigeten ugyanis sóbánya működött, és ennek üzemeltetéséhez a fákat kivágták, a házak építésekor nem volt miből tetőt ácsolni. A saras, homokos talajú szigeten nem sok nyersanyag akadt, a lakók így a tenger felé fordultak. A 20. század elején már a sziget csaknem összes házának angolnafűből volt a fedele.
„A tetőkészítés hagyományosan női munka volt” – magyarázta egy telefonos interjúban a BBC-nek Johansen. Mivel a szigeten lakó férfiak többnyire a tengeren voltak, a nőknek magukról kellett gondoskodniuk, és remekül fel is találták magukat. Apálykor begyűjtötték a partról az angolnafüvet, amit aztán a napon kiszárítottak, így megakadályozták a penészedést. A kiszáradt füvet aztán fonással kötelekké sodorták és így vitték fel a tetőre. Egy házon 40-50 nő is dolgozott, a kész tető 1 méter vastag is lehetett és 35-40 tonnát nyomott. Ha az építkezés egyszer elkezdődött, a tető egy nap alatt a házra került. Johansennek és csapatának most körülbelül 20 napra van szüksége ehhez. Mint mondja, azért, mert csak egy maroknyi férfival, és nem 50 nővel dolgozik.
Annak idején a læsø-i nők nem csak az angolnafüvet cipelték fel a házak tetejére, de székeket is vittek, amelyekről a tengert figyelték, időnként pedig más helyre helyezték őket. Sőt táncmulatságokat is rendeztek az elkészült tetőkön, hogy mindenhol letapossák a füvet.
Az angolnafüves háztetők generációkon keresztül részei voltak a sziget látképének, mivel a megújuló és a szinte elpusztíthatatlan alapanyagnak köszönhetően a tető sokáig kitartott. Sótartalma miatt az például az angolnafű nem penészedik és nem is kap lángra. Az 1920-as években azonban egy gombás fertőzés a legtöbb tetőszerkezetet tönkretette, és mára mindössze 36 ilyen ház maradt az 1800 lelkes településen.
A fűtetők készítésének tudása is csaknem teljesen elveszett. Jelenleg Johansen és csapata az egyetlenek, akik tudják, hogyan kell ilyen fedelet készíteni. Abban reménykednek, nem csak az ősi tudást menthetik meg, de talán a világ szélesebb rétegének is alternatívát kínálhatnak.
A különleges technika egy Koppenhágában élő amerikai építész, Kathryn Larsen figyelmét is megragadta, ő jelenleg is kutatásokat folytat. Arra szeretne rájönni, hogyan vihetné el Læsø építészeti hagyományait a világ más részeire is.
„Amit leginkább szeretnék továbbvinni innen, az a felismerés, hogy ez egy nagyon jó formája a természetes telepítésnek”
– mondta a nő a BBC-nek, elmagyarázva, hogy az ilyen típusú felszereléshez nincs szüksége gőzgátra, amely nem légáteresztő.
Hozzátette, hogy mindegy, milyen vastag a szerkezet, a levegő át tud jutni rajta, nem ütközik akadályba, tehát az egész konstrukció lélegzik, és a levegő minősége sokkal jobb lesz.
Larsen meg akarja változtatni azt is, ahogyan az építőiparban a régebbi technikákra tekintenek, mert szerinte ezek „nem csak a környezetünk számára voltak jobbak a természetes megújuló erőforrások felhasználása miatt, de olyan épületeket hoztak létre, amelyek számunkra is sokkal egészségesebbek. Alapvetően kitaláltuk, aztán mostanra elveszítettük ezeket az ismereteket, és most olyan épületeket építünk, amelyekben a levegő minősége sokkal rosszabb. ”
Mivel az angolnafű a világ szinte minden táján nő, fenntartható alapanyagként globális szinten is hatalmas potenciál van benne – „mindaddig, amíg betakarítják és helyben használják”- teszi hozzá Larsen.