Különleges akciójelentekre számíthatunk
A filmet Len Wiseman rendezte, míg a forgatókönyvet Shay Hatten és Derek Kolstad írták. A készítők célja az eddig megjelent hírek alapján az, hogy a Balerina megőrizze a John Wick-filmek védjegyévé vált intenzív akciójeleneteket és sötét hangulatot, miközben új karaktereket és történetszálakat is bemutat. Így ha szereted az akciófilmeket, már önmagában is jó ötlet lehet adnod egy esélyt a Balerinának, John Wick-rajongóként pedig mondhatni kötelező.

Több jelenetet Budapesten forgattak
A Balerina forgatása 2022 végén kezdődött Prágában, és 2024 elején folytatódott Budapestre költözve. Bár a pontos helyszínek nem kerültek nyilvánosságra, a Screen Rantnak köszönhetően azt tudni lehet, hogy a budapesti felvételek során újabb akciójeleneteket rögzítettek, hogy a film még látványosabb legyen.
A forgatás során a rendező, Len Wiseman, és a producer, Chad Stahelski, aki a John Wick filmek akciójeleneteiért felelős koreográfusa is, közösen dolgoztak a jelenetek megvalósításán. A felvételek mindössze 29 napig tartottak, és a film cselekményéhez szervesen illeszkedtek, új karakterek és szálak bemutatásával. Arra pedig, hogy mi is kerekedett belőle, már nem is kell olyan sokat várnunk. Olvass még a témában
Az ágyunk 100 liter izzadtságot szív be évente – Őrült tények, amiktől eldurran az agyad
Így fér bele minden a kézipoggyászodba: a „3 cipős módszer”, amit a légiutas-kísérők is használnak
Teszt: Melyik híres történelmi hősnő lennél a személyiséged alapján?
A fiú, akire egy legenda helyét bízták a Forma-1-ben: Ezért figyel most mindenki Kimi Antonellire
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






