Kedves szavak
A férjem 52 éves koromban elém állt és azt mondta, hálás, amiért jó felesége voltam felneveltem a gyerekeinket, de ő most úgy érzi, még „élni” szeretne egy kicsit, ezért reméli nem fogom meggyűlölni, de ő beadta a válókeresetet. Ennek lassan három éve és én még most sem tértem magamhoz a döbbenettől, de ő remekül elvan az új – harmincas – élettársával.

A bébiszitter
Nem, nem a bébiszitterrel csalt meg, nálunk más volt a helyzet. A férjemmel a munkája miatt sokszor költöztünk, ami nem volt gond, amíg a gyerekek kicsik voltak, de amikor már mindketten iskolába jártak, akkor igen. Mondtam neki, hogy már nem vándorolhatunk, de ő titokban elfogadott egy állást az ország másik végében és felháborodott, amikor nem mentem vele.
Mivel a férfiaknak inkább anya kell, mint feleség és én nem voltam mellette, hamar talált is magának egy „bébiszittert.” A nő egy fiatal kolléga volt. Végül visszajött hozzám és nagyon megbánta a dolgot, én pedig adtam neki még egy esélyt és nem bántam meg, mert megdolgozott azért, hogy újra bízzak benne. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






