Amikor kiderült, hogy az iskolák alsó tagozatát megnyitják, és a kicsik április 19-től újra iskolába járnak majd, bevallom végigfutott a hátamon a borzongás. Mivel még mindig nagyon keveset tudunk a koronavírusról, de az bizonyos, hogy bárkire veszélyes lehet, nem akartam még a gyerekem közösségbe engedni.
Kérvényt írtam tehát az iskola igazgatójának és az osztályfőnöknek, amely tartalmazta, hogy úgy érzem, a járványügyi helyzet még nem teszi lehetővé, hogy a gyermek az iskolában folytassa a tanulmányait.
Néhány nap múlva érkezett a válasz, a kérvényemet jóváhagyták, de a tanulást magunknak kell megoldanunk, abban nem tudnak segítséget nyújtani, mivel a tanárok a jelenléti oktatásra koncentrálnak. Tudomásul vettem, bár átfutott az agyamon, hogy – tanári diplomám ellenére – nem véletlenül nem lettem tanár. Nehéz hivatás ez, bár kétségkívül gyönyörű. Olvass még a témában
Az én alsósom nem könnyű eset, igazi örökmozgó sportlady, akinek már 10 perc tanulás is időpocsékolásnak számít. Mindez, megspékelve az én türelmetlenségemmel, nem egy főnyeremény.
A feladatok csak jöttek és jöttek
A Kréta rendszer bizonyára egyetlen szülőnek sem ismeretlen, akinek iskolás gyermeke van. Az elektronikus napló és ellenőrző a feladatok elküldésére is megfelelő felület. Ezen keresztül kaptuk mi is az órai munka feladatait, valamint a házi feladatokat is. Mivel délelőtt folyt a tanítás, mindig délután kerültek fel az aznapi anyagok, így egy nap csúszásban voltunk az iskolába járó gyerekekkel szemben. Ez még nem lett volna baj.
A gond ott kezdődött, hogy olyan sok feladat érkezett, amivel egy gyerek egyedül nem birkózik meg. Fontos volt tehát a szülői (leginkább anyai) felügyelet, és nem ritkán – természetesen – magyarázatra is szorult a tananyag.
Ahogy teltek a napok, egyre több olyan feladat gyűlt össze, amit a „majd megcsináljuk később” halmazba raktunk, közös megegyezéssel.
