Mennyire tartod fontosnak, hogy egy mese ne csak szórakoztasson, de tanító szándéka is legyen?
Bevallom őszintén, soha nem ülök le azzal mesét írni, hogy én most megtanítok valamit az olvasóknak. Ami engem érdekel és mozgat, az az érzelemvilág vizsgálása. Belenagyítani egy-egy szinte észrevehetetlen pillanatba, és megmutatni azt, hogy mi játszódik le a gyerekek lelkében. Mint amikor Petinek rossz napja van és buldózerként közlekedik a csoportszobában. Számomra nem az a fontos, hogy mit tesz, hogy belerúg más tornyába, hogy fejbe vágja Zétényt a kisautóval és beleköp Bianka paradicsomlevesébe, hanem az, hogy milyen háborgató, milyen elviselhetetlen érzés az, amikor felmegy bennünk a pumpa.
Vagy hogy milyen az, amikor valaki válogatós, és felfordul a gyomra, a nem szeretem ételeknek még a látványától is. De írok arról, milyen az, ha hiányzik az anyukánk, milyen elhagyatott érzés, ha ellenünk fordul a barátunk, milyen szenvedés az ágyban feküdni, amikor nem vagyunk álmosak…
Nekem fontos, hogy beszélni tudjak az érzelmeimről, legyenek rá szavaim és ki tudjam őket fejezni, mert azzal a saját önvalómat tudom megfogalmazni.
Olvass még a témában
Ezt a képességet szeretném a meséimmel a gyerekeknek is átadni. Az, hogy végül minden mese végén megoldás kerekedik, csak következmény, nem pedig tanító szándék.
