Az Ikrekről tudni illik, hogy összetett személyiségek, akik szeretnek csapongani, és egy pillanat alatt megváltoztatni a hozzáállásukat, ugyanakkor a kíváncsiságuk miatt egyben tájékozottak, és jó beszélgetőpartnerek is. Arról azonban már jóval kevesebb írás szól, hogy vajon milyen érzés lehet velük együtt élni. Szerencsére, az ismertségi körömben minden horoszkópra található kivesézendő páros, akik tudnak nyilatkozni arról, hogyan is telnek a mindennapok egy bizonyos jegy szülötte mellett. Elsőként pedig a tizenkét delikvens közül a legmegosztóbbat fogom bemutatni, az Ikreket.
Fő a változatosság!
Egyik reggel a világ legromantikusabb, legszenvedélyesebb szeretője pillant rád, míg másnap egy zsémbes, mogorva vénember? A négyéves kisgyermek szintjét súroló énjéről pedig már ne is beszéljünk. Igen, egy Ikrek férfi mellett sosem unalmas az életed, hiszen minden este úgy térhetsz nyugovóra, hogy azon morfondírozol, másnap vajon melyik karaktere lát napvilágot.
Persze a helyzet még közel sem ennyire egyszerű, ugyanis bármelyik pillanatban tud váltani egyik tudatállapotáról a másikra. Ez a változékonyság pedig nem csak a hangulatában merül ki, hanem az érdeklődési körében is. Olvass még a témában
Az Ikrek férfi legjobb tulajdonsága, hogy rengeteg dolog foglalkoztatja, a legrosszabb viszont, hogy csak felszínesen, bizonyos ideig. Azonban, sajnálatos módon vannak heppjei, amikhez mindig visszatér, még ha csak egy kis időre is.
Szerencsés helyzetben ezek az átmeneti hobbik nem a legdrágább szórakozások közé tartoznak, csakhogy, az olcsó mindig unalmas, ugyebár. Védelmükre szóljon, hogy általában önerőből megteremtik a körülményeket, amik szükségesek az adott tevékenység űzéséhez.
