Ideje a szülők válláról is levenni a sok terhet amit az utóbbi években felhalmoztak, köszönhetően a generációs traumákkal foglalkozó pszichológiai irányzatnak. Nagyon jó, hogy egyre többet és komplexebben foglalkozunk önmagunkkal, de túlságosan sok felelősséget kezdtünk el hárítani felmenőinkre. Nem minden az ő hibájuk, de tény, hogy sokszor észrevétlenül is sebeket ejtenek a gyerek lelkén.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Talán mindenki életében van egy, vagy több bizonyos mondat, amit soha nem felejt el a szülei szájából. Ez a mondat olyannyira meghatározó, hogy még felnőttkorban is kísért minket, minden egyes traumatikus helyzetben újra és újra felbukkan. Szülőként, szinte lehetetlen egy életen keresztül megválogatni a szavakat, hiszen emberek vagyunk, akik sokszor meggondolatlanul cselekednek.
Elkerülhetetlen, hogy egyszer a mi szánkat is elhagyja egy olyan mondat, amivel akár komoly traumát is előidézhetünk gyerekeink életében. Ez akár lehet egy részünkről teljesen ártalmatlannak tűnő mondat, csakhogy egész másképp érkezik meg a gyerekhez. Ilyenkor a hangsúlyt az utólagos kommunikációra érdemes fektetni, felvilágosítva a másikat a mi értelmezésünkről.
2/4 Szülő-gyerek kapcsolat hiánya
A szülő-gyerek kapcsolat egy fölé-és alárendelt viszonyrendszer. Nem azért, mert a szülő felsőbbrendű lénynek számít, hanem mert élettapasztalatából adódóan, ő mindig a gyerek felett áll majd, aki elsőszámú védelmezője és tanítója a kisebbnek. Sok családban, viszont elcsúsznak ezek a szerepkörök és a szülők maguk mellé állítják a gyereket, egyenrangú félként. Ilyenkor hangozhat el egy anyuka szájából, hogy a lánya a legjobb barátnője, vagy ilyenkor kapnak túl nagy felelősséget a gyerekek idő előtt a családban.
Egyik sem egészséges, mivel jó esetben a gyerek egyetlen dolga, hogy gyerek lehessen. Amikor, viszont egy édesanya lányát jelöli ki legjobb barátnőjének, ideje előtti érésre kényszeríti, ráadásul még egy hatalmas teherrel is nehezíti az életét, hiszen onnantól kezdve a gyereke kötelességének érzi majd boldoggá tenni az anyukáját. Nem baj, ha időnként a szülő tudatosítja a gyerekben a szerepköröket, hiszen ezek a keretek segítik majd az egészséges énkép kialakulását.
Jó lenne, ha az intimitás ne számítana tabunak a családokban, de sajnos még sok esetben ma sem tudnak ezzel a szülők mit kezdeni. Régen megszokott volt, hogy a szexről családon belül nem beszélnek, de szerencsére manapság ennek nem kell így működnie. Ez, viszont eredményezhet egy túlságosan is nyitott közeget szülő és gyerek között, ahol a szülők nem veszik figyelembe a gyerek határait. A meztelen test látványának természetes dolognak kellene számítania egy család életében, de csak addig a pontig, amíg ez mindenkinek kényelmes.
A gyerek életében is eljön egy időszak, amikor szemérmesebbé és visszahúzódóbbá válik és ezen nem segít, ha otthon sem tisztelik az intimszféráját. Pláne, ha túlságosan korán látott olyat, ami nem tartozik rá. Minden esetben a szülők felelőssége erről gondoskodni, hiszen a gyerek csak gyerek, de szülőként meg lehet teremteni egy tökéletes intim közeget, amiben mindenki jól érezheti magát.