Olvasónk, Klaudia (28) őszintén mesélt arról, amikor néhány évvel ezelőtt betörtek hozzájuk, és mindenüket elvitték. Akkoriban még szüleivel lakott egy vidéki családi házban, és épp vendégségből értek haza, amikor szembesülniük kellett a történtekkel.
Emlékszem, amikor mentünk be a kapun, már sejtettem, hogy valami nem stimmel.
Mindig figyelünk arra, hogy távozáskor becsukjuk, de akkor résnyire nyitva volt. Persze ennek láttán nem az az ember első gondolata, hogy „biztos kiraboltak”, úgyhogy a szelet okoltuk, vagy azt hittük, hogy apukám mégis figyelmetlen volt. Amikor viszont közelebb értünk a házhoz, egyik legnagyobb rémálmunk vált valóra a szemeink előtt. A bejárati ajtó zárját felfeszegették, a ház belseje pedig úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna. Olvass még a témában
Mindenünket szanaszét dobálták, óriási kupleráj volt, nem maradt kétség afelől, hogy valakik kiraboltak minket. Azért beszélek többesszámban, mert nehezebb tárgyaink (például tévék) is eltűntek, amit egy ember valószínűleg nem tudott volna kivinni magával. Egy pillanatra ledermedtünk, sokkolódtunk, aztán eszünkbe jutott, hogy talán még ott vannak a házban… Nem mertünk beljebb menni, azonnal tárcsáztuk a rendőrséget, és vártunk, míg megérkeznek. Miután biztosítottak minket arról, hogy nincs senki az épületben, rögtön rohantunk a szobáinkba, hogy megnézzük, a nekünk legértékesebb holmik eltűntek-e.
Mai napig könnybe lábad a szemem, amikor eszembe jut, anyukám mennyire sírt, mert az apukámtól kapott ékszerei, amikre mindig annyira vigyázott, egytől-egyig eltűntek.
De a betörők nem nagyon válogattak: díszgyertyákat, bontatlan tusfürdőket, még tányérokat is elvittek. Gyerekkorom kedvenc mesekönyve is eltűnt. Nem értem, erre miért volt szükségük, hiszen inkább csak eszmei értéke volt, anyagilag nem sokat ért. Sajnos sosem derült ki, hogy kik törtek be hozzánk, a szomszédok se láttak semmit. Az biztos, hogy egy életre szóló tapasztalattal gazdagodtunk. Hogy más ne kerüljön a mi helyzetünkbe, elmondom, mik azok a hibák, amiket többé biztosan nem fogunk elkövetni, és ezáltal megkönnyíteni a betörők dolgát.
Nem posztoljuk a netre, hogy üres a ház
Ez az elsődleges szabályunk! Amikor kiraboltak minket, épp a nővérem tartott szülinapi bulit a kisfiának, amire persze mi is elmentünk. Az ünneplésről pedig rögtön készült pár fénykép, ami ment a Facebookra, így lényegében minden ismerősünk tudta, hogy teljesen üres a házunk.
Fogalmunk sincs, hogy aki betört hozzánk, egyébként ismer-e minket, vagy ez az egész nem függ össze egymással, de akkor és ott eldöntöttük, hogy többet ilyet nem csinálunk. Nem tesszük közszemlére a neten, hogy nem tartózkodunk otthon, hiszen ezzel csak segítjük a betörők dolgát. A nyaralásokról általában hazaérve posztolunk, vagy maximum akkor, ha tudjuk, hogy valaki vigyáz a házunkra.
