Idézetek a gyászról és a halálról

Idézetek a gyászról és a halálról

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Idézetek a gyászról és a halálról

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

A Halottak napja előcsalogat belőlünk olyan rejtett érzéseket, melyeket nem mindannyian tudunk szavakba önteni. Ekkor jól jön pár olyan gondolat, mellyel elfogathatjuk a megváltozhatatlant és tanácsot kaphatunk arra, hogyan éljünk tartalmasan.

Van egy nap…

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.(Fekete István)Kép forrása: Jules Bastien-Lepage: Halottak napja

Szelencébe zárt emlékezés

A novemberi sírlátogatás sok ember számára puszta konvenció, vasárnapi „program”, mint ahogy az ünnepek tartalma, úgy a gyász tartalma is gyakran formasággá csupaszul. De legalább annyian vannak, akik az egész évben bennük rezgő, szelencébe zárt emlékezést engedik ezekben a napokban fájdalmassá áradni – hogy azután fegyelemmel viselhessék tovább. (Jókai Anna)

A halál

„-Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó… A sebesült felnyögött. Szemei lázasan remegtek. -De az élet! Soha többet nem látni az erdőt, és nem hallani a madarakat! Pedig az élet olyan szép Nuca… -Itt maradsz te Teofil ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel. Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek… Az asszony beszélt. Az ember nehezen hörgött, szája megrándult néha, mintha mondani akart volna valamit, aztán a hörgés csöndesedett, a szemek elvesztették a fényüket, az élet láthatatlan párája elszállt valahova a kék végtelenbe…”
(Wass Albert)

Itt az idő

Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő. (Philip Pullman)

Az élet igazi értelme

Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tűnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét. (Georg Klein)  

A legjobb tanító

Igen. Bárhogy megrabol minket a halál, megtanít arra, hogy mi az igazán fontos. Például a viszonzás, azután, hogy egy életen át csak elvettünk. Hogy utánamenjünk annak, amit elengednünk sem lett volna szabad. Vagy hogy tekintsünk vissza arra, ami azzá tett, akik vagyunk? Ám előfordulhat az is, hogy a lecke, amit egy személy halála után megtanulunk, nem az, mint amire számítottunk. (Született feleségek c. film)

Tudatos élet

Általában, amikor tudatosul az ember fiában a halál, akkor kell tudatosulni az életnek is. Hiszen amikor megértjük, hogy egyszer vége lesz, akkor kezdünk tudatosan élni. (Tomán Edina)

Csillagok fölött

Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan. (Gárdonyi Géza)

Fájdalmas űr

Amikor meghal valaki, az embernek olyan érzése támad, mintha kiesett volna egy foga. Rágni, enni attól még tud, hiszen a többi foga megmaradt, a nyelve mégis örökké odatéved az újonnan keletkezett kis lyukba, ahol még mindig tompán fájnak az idegvégződések. (Jodi Lynn Picoult)

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!