A tökéletesség helyett a valóságot választom
Régebben élénken élt bennem egy kép a makulátlanul feldíszített lakásról, a pontban délre elkészült ebédről, a könnyekig hatódó gyerekekről és persze az ezzel járó, feddhetetlen meghittségről. Aztán rá kellett eszmélnem, hogy ez az egész működhet, csak annak ára van – és általában a saját lelki békémmel, testi-lelki határaimmal, rosszabb esetben az egészségemmel kell fizetnem érte. Innen már karnyújtásnyira volt a gondolat: ezt egyetlen szerettem sem várja el tőlem. Nekik akkor teljes az ünnep, ha én is rendben vagyok.
Az EQ-m lassan megértette velem, hogy a tökéletesség hajszolása valójában megtöri az ünnepi hangulatot. Miközben azon aggódtam, minden ideálisnak tűnik-e, pont a lényeget veszítettem szem elől: az együttlét, a jelenlét békéjét. Amikor ez a kép végre összeállt bennem, valóban olyan lett a karácsonyunk, amilyenre vágytunk. Nem tökéletes, hanem spontánabb, örömtelibb és bensőségesebb.
