A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít
1/7 Meghan Trainor
Az énekesnő február 8-án adott életet kisfiának, Riley-nak és őszintén vallott arról, milyen nehéz volt a szülés. „Császármetszéssel szültem, ami nem ment simán. Pánikba estem, mert Riley nem sírt fel és kiderült, hogy nehezen lélegzik. Csak egy pillanatra láthattam, mielőtt elsiettek vele.” Az újszülöttet egyből a koraszülött intenzív osztályra vitték, ahol stabilizálták az állapotát és szülei öt nap múlva haza is vihették.
A cseppet sem szégyenlős modell és férje, Sebastian Bear McLard először úgy fogalmaztak, hogy nem határolják be gyermeküket, majd ő 18 évesen eldönti, milyen nemű. Végül azért kiderült, hogy kisfiúk született március 11-én, aki a Sylvester nevet kapta és egy Instagram posztban jelentették be érkezését az alábbi szöveggel: „Sylvester Apollo Bear csatlakozott hozzánk a Földön.” Emily egy olyan fotót is kitett, amin szoptatja a babát, miközben meghatódva nézi, illetve egy olyat is, amin a kommentelők szerint nem fogta megfelelően kisfiát, ezért rengeteg kritikát is kapott.
A szépséges modell – és egykori Victoria's Secret Angyal – 2020 novemberében jelentette be Instagramon, hogy babát vár. A 28 éves szupermodell és férje, Joshua Kusner – aki Ivanka Trump férjének, Jared Kushnernek a fivére – márciusban már kezébe is foghatta az ifjú Levi Joseph-et és Karlie egy „mama” feliratú gyűrűt viselt a fotón, amin a baba kis kezét fogta. A büszke apa ezt írta a képek alá: „Isten hozott a világon”.