Természetesen nem ritka, hogy idegen tárgy kerül oda, ahova nem való, hogy finoman fogalmazzak. Egyszer egy idős bácsi jött hozzánk „végbélfájdalmakkal”. Egy fa széklábat távolítottunk el belőle, azt mondta, a szék fel volt fordítva, ő megcsúszott, beleesett és a székláb „beletört”. Könyörgött, hogy a feleségének ne mondjuk el.
2/10 A kar
A harminc körüli férfi takaróba burkolózva ült, amikor bementünk hozzá a doktornővel és azt mondta, a jobb karja levált egy munkahelyi balesetben. Kérdően néztünk egymásra, mert a karja nagyon is ott volt, de a férfi nem tűnt hallucináló drogfüggőnek. Amikor óvatosan lehajtottuk róla a takarót, a kar jött vele. „Mondtam én…” – közölte a beteg.
Egy kórosan elhízott női beteget kezeltünk, súlyos cukorbeteg volt. Szigorú diétán volt, de bármennyi inzulint adtunk neki, a vércukorszintje nem akart stabilizálódni. Az orvos kezdett aggódni és megvizsgálta. Amikor a nő levetkőzött, fény derült a titokra, hiszen a hóna alól, a hasa alól gumicukor és csirkecombok hullottak ki. Mint kiderült, a fia hetek óta csempészett be neki nassolnivalót, amit ő a teste hajlataiban rejtett el.