„Újra nőnek akartam érezni magam” – Has- és mellplasztika 4 gyerek után

„Újra nőnek akartam érezni magam” – Has- és mellplasztika 4 gyerek után

Címlap / Stílus / Test / „Újra nőnek akartam érezni magam” – Has- és mellplasztika 4 gyerek után

Szülés után, vagy nagyobb mértékű fogyás eredményeként, hormonális változások miatt az egész test különböző változásokon mehet keresztül. Ezek a változások egy kicsit sem kellemesek, hiszen kihatnak a bőrre és a bőr alatti szövetekre is. Emiatt pedig nem tudunk mosolyogni, ha tükörbe nézünk. De mit tehetünk?

A barátnőm, Brigi (47) négy fiú édesanyja, akik már mind nagyok, a legkisebb is 13 éves. A négy szülés komoly nyomokat hagyott a testén, ami egyre jobban zavarta őt. Nem tudta megélni azt a nőiséget, amit egy negyven feletti nőnek talán fontosabb, mint fiatalabb korban, amikor még minden egyértelműbb és egyszerűbb. A férje mindenhogy szereti, nem is ez volt Brigi gondja. Igazából magának tartozott annyival, hogy megpróbál közelíteni az általa áhított formához.

„Újra igazi nőnek akartam érezni magam. Nemcsak édesanya szerettem volna lenni, hanem tényleg csinos nő. Természetes, hogy imádom a gyermekeimet, és semmit sem csinálnék vissza, de azt hiszem, eljött az én időm arra, hogy kicsit törődjek magammal is.”

Első kör – 23 kilós fogyás

Mivel jelentős súlyfelesleggel küzdött, Brigi úgy döntött – orvosi javaslatra –, hogy belevág egy ellenőrzött diétába. Kéthetente, később pedig háromhetente járt orvosi ellenőrzésre, és betartotta az étkezési előírásokat, valamint fogyasztott egy étrendkiegészítő italport is, ami segített pótolni a vitaminokat, emellett pedig zsírégető „üzemmódban” tartotta a testét. Ahogy mesélte, nem szenvedett, hiszen mindent ehetett, amit szeretett, nem érzett éhséget, csak néhány fontos dologra kellett figyelnie. Egy kis mozgást is beiktatott a mindennapjaiba, és csakhamar elkezdtek leolvadni róla a kilók.

Második kör – A kötényhas, amit műteni kell

Igen ám, de a nagy mértékű fogyás nem kíván mellékhatása, hogy a bőr megereszkedik, hiszen nem tudja követni azt a változást, ami a testtel történik. Briginél kialakult az ún. kötényhas, ami azt jelenti, hogy a has alsó része úgy néz ki, mintha megnyúlt volna, a bőr általában ráncos, tartás nélküli.

Hasplasztika
istockphoto

Ez már nagyon zavarta, és felkeresett egy plasztikai sebészt. Kiderült, hogy nemcsak a kötényhas és a fogyás az, ami miatt rászolrulna egy műtétre, hanem idő közben kialakult egy köldöksérv is, amivel nem célszerű várni, valamint sajnos a hasizma is szétnyílt, ami gyakori a már gyermeket szült nők esetében. Briginek egészségbiztosítása volt, így a 950 ezer Ft-os műtét árából a sérvre eső részt (Brigi esetében ez 420 ezer Ft volt) átvállalta a biztosító. A hasműtét árának másik felét önerőből kellett fizetnie.

Brigi elmondta, hogy sajnos sem az OEP, sem a biztosító nem finanszíroz és nem vállal át olyan, fogyással összefüggő beavatkozást, amelynél a fogyás előtti BMI* (testtömeg-index) nem éri el a 35 egységet, a fogyás utáni BMI pedig ehhez képest nem csökkent legalább 10 egységgel. Briginél ez nem állt fenn, mert nem akart soványabb lenni, mint amit elért. Ezért hagyta, és fizette ő maga a beavatkozást.

A műtét előtt rengeteg előkészítő vizsgálatot végeztek, ami feltérképezte az általános egészségi állapotát, és képet rajzolt az orvosnak is arról, mire számíthatnak a műtét során. Teljes vérkép és vizeletvizsgálaton kívül Brigi átesett ultrahangon, mellkasröntgenen is. A műtét előtti napokban már nagyon félt, de az eredmény minden álmát felülmúlta. A komoly beavatkozás során nagy mennyiségű bőrt távolítottak el az alhasi részről, ami után egy vékony heg maradt csupán mementóként, emlékként, hogy egyszer volt ez másképp is. Büszkén nézegette magát a tükörben, boldog volt, hogy végre ez is elérkezett. Ám valami még nem volt rendben.

Harmadik kör – A mellek 

Aki már szoptatott, akár több gyermeket is, ahogy Brigi barátnőm, az tudja, a mellek már sosem lesznek ugyanolyanok, mint a baba/babák előtt. Brigi szerint minden anyának alanyi jogon járna a mellműtét, hogy visszakapják nőiességüket. Brigi úgy érezte a mellei két üres nylonzacskóra hasonlítanak, ezért újra orvosához fordult. Először csak a mellfelvarrás iránt érdeklődött, de mivel a bőr megereszkedett, és a mellének nem volt tartása, egy 300 köbcentis implantátum került végül az emlőibe. A másfél órás beavatkozás csodás eredményt hozott, természetesnek ható melleket, amiről mindig is álmodott. Mivel ez a műtét szépészeti beavatkozásnak számít, nem fizette a biztosító, Brigi saját költségre vágott neki.

Azt mondta, nagyon fájtak a mellei a műtét utáni 48 órában. Mostanra, azaz kb. 3 héttel utána már jobban van, de még mindig alakulnak a mellek és fájdalmat is érez. Alig várja, hogy végre teljesen meggyógyuljon, új fehérneműket vehessen magának, vagy, ha akar, melltartó nélkül lehessen.

webphotographer/istockphoto.com

Összefoglalva

Az OEP nem minden esetben finanszírozza a has-helyreállító műtéteket. Szigorú feltételeknek kell megfelelni, hogy átvállalják a költségeket.

A legfontosabb, hogy kizárólag orvosi javaslatra, azaz indokolt esetben lehet egyáltalán jelentkezni is az OEP által támogatott, hasplasztikai beavatkozásra. Az ingyenességről mindent figyelembe véve, szakorvosok döntenek.

Több dolognak kell egyszerre teljesülnie:

  • A testtömeg-indexnek, azaz a BMI-nek a fogyás előtt 35 felett kell lennie.
  • A BMI-nek a fogyás végére legalább 10 egységgel kell csökkennie.
  • Legalább fél évig tartani kell az elért súlyt. 

Ha igénybe szeretnéd venni az OEP által finanszírozott plasztikai műtétet, akkor a lakcímed szerint illetékes kórház plasztikai sebészeti osztályára kell menned. Ide csak a háziorvosod adhat beutalót, amelynek tartalmaznia kell a kiinduló súlyt és azt is, hogy mennyit és mikor fogytál.

A mellplasztika OEP finanszírozása még inkább korlátozott. Kizárólag esztétikai okokból benyújtott kérvénnyel nem is foglalkoznak. Csak akkor lehet számítani arra, hogy az OEP részben vagy egészben átvállalja a mellműtét árát, ha 

  • a mellek nagysága már egészségügyi problémákat okoz,
  • a mellek valamilyen baleset vagy egyéb miatt sérültek,
  • kóros asszimmetria áll fenn.

Brigi története nagyon motiváló, hiszen nem szabad feladni az álmainkat. Egy nagy fogyás pedig lehetővé teszi, hogy mindezt még finanszírozhatja is az Országos Egészségpénztár. Ha te vacillálsz még valami miatt, ne tedd, fordulj a háziorvosodhoz, aki segíteni fog a következő lépésekben.

*BMI: A kilogrammban mért testsúlyod oszd el a méterben mért magasságod négyzetével, és meg is kapod a testtömeg-indexed.

VIDEO Melyik színt utálod a legjobban?

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!