A gyűjtögetés a zsigereinkben van, szinte mindannyian hajlamosak vagyunk egyes tárgyakat halmozni. Nem mindegy viszont, mi a motiváció: vélt vagy valódi szükséglet, érzelmi kötődés vagy csak a zsákmányszerzés ösztöne.
Gyerekkorom emléke, hogy a lányok szalvétát, a fiúk matchboxot gyűjtöttek. Minden darab becses volt, sokszor nem is valódi értéke miatt, hanem mert egy kedves személy adta, vagy csak az öröm miatt, hogy újabb darabbal gyarapodott a gyűjtemény.
Ez a fajta mentalitás merőben különbözik a kóros gyűjtögetéstől vagy a vásárlásmániától, amely felnőttként sokakat hatalmába kerít. A tárgyak uralma valóban komoly lehet, hiszen manapság már a selejtezéshez és a halmozás kordában tartásához is könyvek és videók sokasága igyekszik tanácsot adni.
A bőség zavarában, amikor bármilyen termékhez könnyedén hozzájutunk. A fogyasztói társadalom folytonosan új szükségletek felé tol bennünket, úgy látszik érdemes újra tanulnunk annak felismerését, hogy mire is van valójában szükségünk.
A birtoklási vágy örömét, a „vadászösztönt”, hogy valamilyen tárgyat megszerezzünk, vagy a régi és gyakran feleleges holmikhoz való ragaszkodást mindenki átélte már életében.
Időnként belefér, hogy spontán ötlettől vezérelve megveszünk valamit, ami nem volt tervben, csak megtetszett. Nincs is vele gond, ha megálljt tudunk parancsolni a vágyainknak és nem kudarcként éljük meg, ha nem visszük haza az újabb ruhát, cipőt, technikai eszközt, ha nem dőlünk be a leárazásoknak és a reklámoknak.
A rendszeres halmozók általában nagyon hasonló dolgokat vesznek meg többször és a valódi szükségletnek már régen nincs köze a vásárláshoz. Így kerül haza ugyanolyan fazonú szoknyából a szivárvány összes árnyalata, vagy piros magassarkúból tíz darab, esetleg a telefont cseréljük le évente, mert nem tudunk ellenállni a csábításnak. Az efféle halmozás messze áll a valódi gyűjtéstől, amikor ritka kuriózumokat keresünk, régiséget vagy valamilyen ritkaságot, amiben örömünk leljük.
A halmozás egy idő után kontroll nélküli, már nem ad boldogságot, miközben a tárgyak csak gyűlnek, némelyikről már el is feledkezik a tulajdonosa, hogy valaha megvette. Éppen ebből látszik, hogy semmi szüksége nincs ezekre a holmikra, sokkal inkább valamiféle kényszeresség, megfelelni vágyás hajtja.
Hogyan lehet megszabadulni a halmozás kényszerétől?
Először is ismerjük fel a jeleket, vegyük észre, ha képtelenek vagyunk gátat szabni a vágyainknak, ha a szerzés minden más tevékenységet felülír. Például ha éjszaka rendelgetünk a neten, vadásszuk a leárazásokat vagy képtelenek vagyunk megválni egy papírfecnitől is. Ugyanilyen intő jel, ha már képtelenek vagyunk otthon rendet tartani, illetve a rendszerezéssel, pakolgatással egyre több időt töltünk el.
Ha felismertük, hogy a káosz és zsúfoltság rossz érzéssel tölt el minket, ha érezzük, hogy nem inspirál az otthonunk, sokkal inkább frusztrál, akkor megérett a helyzet a lomtalanításra.
Érdemes azzal is tisztában lenni, mely tárgyak veszik át felettünk az uralmat a leggyakrabban. Ezt több kutatás is vizsgálta- így legalább tudjuk, mire figyeljünk. Íme a lista:
- A dobogó csúcsán: ruhák – mindig túl sok van belőlük, ezen viszont csak az éves gardróbmustra segíthet
- Régi könyvek, magazinok, nem használt szótárak – vajon mikor forgattuk őket utoljára?
- Túl sok szekrény: ha nem selejtezünk, szekrényt veszünk – így viszont a lakást nőjük ki lassan
- Régi gyerekholmik – jó lesz az unokának 30 év múlva. Nem lesz jó; inkább adjuk oda valakinek, akinek MOST van rájuk szüksége.
- Lejárt kozmetikumok – észre sem vesszük, hogy már használhatatlanok
- Elromlott, törött tárgyak, melyeket soha senki nem fog megjavítani
- Régi CD, DVD – nem nézzük, hallgatjuk, de megmaradtak
- Kacatok: termékminta, gyertya, kábelek, a századik bögre, bizsuk, vállfák – csak őrizzük, de minek…
- Kosárkák, dobozkák – gyakran üresek, csak megvettük, mert mutatósak
- Ágynemű, törölköző – mintha mindenki stafírungot gyűjtene.
Sokat elárulnak rólunk kedvenc tárgyaink
Egyesek a másoktól kapott apró-cseprő dolgoktól képtelenek megválni, ezeknek az embereknek a határok felállításával más téren is gondjuk lehet.
Aki régi emléktárgyainak rabja, az úgy érzi, élete legjobb részén már túl van.
Mások inkább új holmikat vesznek, amelyeket aztán nem is használnak: ők a jövő váratlan helyzeteire nincsenek felkészülve, ezért sem használják vadonatúj szerzeményeiket.
Amikor ráébredünk, hogy a vásárlási őrület, a gyűjtögetés, a tárgyakhoz való ragaszkodás valamit pótolni akar az életünkben, jó úton járunk, hogy megszabaduljunk káros hobbinktól. Kérdezzük meg magunktól, mikor alkottunk valamit utoljára vásárlás helyett, mikor voltunk kreatívak, mikor volt utoljára, hogy nem egy eszköznek, tárgynak örültünk, hanem valami másnak. A válaszok sokat segítenek.
