Szép Heléna és Parisz
A világ legszebb férfija és a világ legszebb nője az ókori görög hagyomány szerint eleve egymásnak voltak rendelve, és bár sorsukat próbálták elkerülni, végül mégis egymás oldalán kötöttek ki – Parisz megszöktette Helénát, ami végül a trójai háborúhoz, és Trója pusztulásához vezetett.
A hagyomány szerint egyébként Parisz halála után Heléna Menelaosz mellett élt hosszú és boldog életet, majd a férfi halála után istennővé változott, és Akhilleusz felesége lett a boldogok szigetén.
Marie és Pierre Curie
Lehet-e remekebb példa előttünk a tökéletes szerelemre, mint egy házaspár, akik nem csak a családon, de a közös szenvedélyen is osztoznak, és munkájukért még Nobel-díjat is kapnak? Olvass még a témában
Az introvertáltak jobban teljesítenek a hálószobában? 5 bizonyíték, hogy igen
A munkahely, amiről kilépés után tudod meg, milyen rossz – „Végre nem vagyok többé feleség”
Neked is van „tartalék kapcsolatod”, avagy B-terved?
„Csak felcsapta a lábait és nézett” – Milyen furcsa fétisbe mentél bele, mert szerelmes voltál?
Sajnos a pár felfedezései súlyos egészségügyi következményekkel jártak – ekkor még senki nem sejthette, milyen pusztításra képesek a radioaktív anyagok. Marie halálát egyértelműen a sugárzáshoz köthető betegségek okozták, de Pierre-t is csak azért kerülte el ez a sors, mert korábban, egy utcai baleset következtében vesztette életét.
Állítólag férje halála után Marie azt mondta: hirtelen egy gyógyíthatatlanul és nyomorúságosan magányos ember lett belőle.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




