Persze, hogy jogos
Húszévesen eljöttem otthonról, a következő három évben kétszer látogattam haza, de akkor is minek. 23 évesen megfogadtam, hogy ennyi volt, én végeztem. Telefonszámot cseréltem, másik albérletbe költöztem és vissza sem néztem, életem legjobb döntése volt.
Az ok
Megszületett a várva-várt unoka és a szüleim a mennyben voltak. Az első látogatásukkor lőttek ezer fotót a babáról, én pedig megkértem őket, hogy legyenek szívesek NEM megosztani Facebookon. Felháborodva kérdezték miért, én pedig elmagyaráztam, hogy egyrészt a munkánk miatt (én nyomozó vagyok, a férjem bíró) másrészt a gyerek szeméremhez való joga miatt nem szeretnénk. A szüleim ezek után hazamentek, majd másnap kitapétázták a baba fotóival a közösségi médiát. Felhívtam őket és normális hangnemben kértem, hogy vegyék le. Hatalmas veszekedés után közöltem, hogy amíg nem veszik le a képeket – főleg azokat, amiken meztelen a kislányom – addig nem látogathatják. Azt mondták, hogy akkor soha ne lássanak minket többet és rámtették a telefont. A gyerek ma már ötéves és azóta sem találkozott a nagyszüleivel, de ez szerintem végül nem az én döntésem volt.
