A csend nem elvonulás, hanem visszatérés
Sokan azt hiszik, hogy aki a csendet választja, az lemond a világról, a társasági életéről – én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam és pont a világhoz való visszakapcsolódásként éltem meg. Minél többet voltam csendben, annál inkább visszataláltam az élethez. A természethez, az időhöz, a testemhez, az érzéseimhez.
Azt hittem, a csend valami elérhetetlen dolog számomra, de már látom, hogy nem kell hozzá meditációkkal tarkított elvonulás, jóga vagy valami felsőbbrendű megvilágosodás.
Néha tökéletesen elég, ha pár órára kikapcsolod a világot, ha nem viszed magaddal mindenhová a telefonodat, ha nem keresed azonnal a külső ingert, mikor van pár szabad pillanatod. Ha megengedsz magadnak egy reggelit, amit nem rohanva eszel meg, vagy csak beülsz a kerted közepére anélkül, hogy nekiállnál benne dolgozni.
Van, hogy csak akkor hallod meg, mire lenne igazán szükséged, amikor már semmi sem szól körülötted. Nem az a fajta drámai felismerés ez, amit meg lehetne írni egy motivációs posztban. A csend nekem sem a „nagy felismeréseket” hozta meg, hanem inkább a kis visszatéréseket. Nyugodtabb hétköznapokat, lassabb reggeleket, kiegyensúlyozottabb estéket. Olvass még a témában
A csend nem tétlenség, nem kivonulás a világból, hanem egy tér, ahol újra felfedezheted, ki is vagy valójában. És ha egyszer ráérzel az ízére, többé már nem akarod elveszíteni!
