Bezzeg az én időmben!
Hányszor hallhattuk ezt a mondatot szüleink szájából és legkevésbé sem érdekelt minket, hogy mi volt az ő idejükben. Pedig lehet nagyon sok kérdésre választ kaptunk volna. Leginkább arra, hogy mi oka lehetett annak, hogy régebben olyan nagy szakadék volt a két generáció között. A szülők távolságtartóak voltak a gyerekekkel, több ember szájából hallottam már, hogy akkoriban egyszerűen nem volt divat az ölelkezés és úgy általánosságban az érzelmek kimutatása.
Nem mintha ne szerették volna a szülők a gyerekeiket, egyszerűen más szokások uralkodtak, a világ is máshol tartott. A gyerekek jóval nagyobb szigorban és fegyelemben nevelkedtek otthon és az iskolában is. A felnőtt szava szent volt és sérthetetlen, senkinek eszében sem volt, hogy visszaszóljon egy pofon, vagy körmös miatt. Az meg végképp elképzelhetetlen lett volna, hogy ezeket a szülők felróják a tanároknak.
A fiatalok életében természetes volt a ház körüli munka és mivel a technikai vívmányok akkortájt egész máshol tartottak, nem fenyegette őket csábítás ilyen téren.
Akkoriban a szülők berendezkedtek egy olyan életstílusra, melyben kezdetben ők, majd egy idő után a gyerek veszi át a gondoskodó szerepkört. Ezért épültek a hatalmas több generációs házak is, mondván minek onnan elköltözni, ha majd úgyis oda térnek vissza a szülők miatt. Nem túl elegáns kimondani, de a gyerekek, majd a belőlük lett felnőttek szolgálatot teljesítettek. Egy roppant elismerésre méltó és szép szolgálatot, de nagyon kevés esélyük volt saját életet élni, saját döntésekkel. Olvass még a témában
„Utánam ugrott a medencébe” Hős háziállatok, akik megmentették a gazdájukat
Érzelmes hetek következnek: ez vár rád júliusban, a Rákok szezonjában
„Mi van, nem fázol? Mi ez a kabát?” Felnőtt nő vagyok – hadd döntsem el, miben érzem jól magam
Eltűnt a húsvéti locsolás varázsa? Egy történet két kislány szemével
