Heather Barmore bloggerként és szabadúszó újságíróként ismert, népszerű írásai keringenek a neten gyerekmentes életéről. Az egyik legutolsó szerzeményében azt ecseteli, hogy szerinte egyáltalán nem értékesebb emberek azok, akik szülővé váltak.
Szeretnéd tudni, miért nincsenek gyerekeim?
Először is, mert a gyerek munka: rengeteg munka, én pedig dolgozom eleget e nélkül is. Persze, most mondhatnád, hogy te még nálam is többet gürcölsz, de a döntésemnek számos más oka van. Ilyen például az, hogy alig tudok reggelente felkelni és kilépni az ajtón – nekem ez sokszor valóban fizikai fájdalom. El sem tudom képzelni, hogy egy másik embert is ellássak, útnak indítsak, azt meg főleg, hogy az alvásomba bárki belerondítson.
Aztán ott van a gyermekek természete, amivel én nem igazán tudok azonosulni. Úgy vélem, sok szempontból jobban tisztában vagyok azzal, hogy a gyerekek nem maradnak örökké babák – szemben jó néhány szülővel. Utálom, amikor valaki azt mondja, hogy „babát várunk”, mert a beszélgetés során gyakran kiderül, hogy bele sem gondolt még abba, hogy valójában egy komplett életet várnak, amit fel is kell építeniük. Igényekkel, érzésekkel, adott természettel gazdagított embert várnak, ami máris visszavezet az első pontként említett kőkemény munkához. Én meg inkább leülök egy fárasztó nap után, és sokadszorra megnézem ugyanazt a szörnyű filmet, ami mellé még egy pohár bort is legurítok.
Valahol véget vetettem egy olyan életnek, amely tele van családokká avanzsált barátokkal. Sokaknak volt már gyermeke már azelőtt, hogy találkoztunk, másoknak később lett. Mindenesetre az évek során megszoktam, hogy a beszélgetéseink, találkozásaink rendszeresen megszakadnak. Ha szóba kerülnek a kicsik, én csak vállat vonok: nincs mit mondanom, legalábbis olyat nem tudok, amit a szülők hallani akarnak. Ők meg persze csak legyintenek, hogy én könnyen vagyok, mert nincs gyerekem.
Ha azt gondolod, hogy én egy megkeseredett, egyedülálló, gyermektelen státusszal rendelkező nő vagyok, nagyobbat nem is tévedhetnél.
Szórakoztató tény lehet a gyerekmentes életemről, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – nem gyűlölök minden gyereket. Valójában nagyon is élvezem a gyerekek társaságát, sőt, van olyan barátnőm, aki annak ellenére nem akar soha anya lenni, hogy óvónőként dolgozik. A gyerekek javarészt vidámak, szertelenek, kiszámíthatatlanok, spontánok, emiatt kifejezetten kedvelem őket – persze nem mindegyikőjüket. Ám még ez sem jelenti azt, hogy én is megosztanám velük az életemet.