Mire érdemes figyelnünk a folyadékbevitelnél és az alvással kapcsolatosan?
Két nagyon fontos, de gyakran elhanyagolt pontja egy egészséges életmódnak! Nagyon fontos a folyadékfogyasztás például a vese és a máj számára, illetve a bőrünknek is többek között! A folyadékszükséglet természetesen függ az életkorunktól, testsúlyunktól, illetve az adott évszaktól is (mivel például nyáron a meleg miatt többet izzadunk, ezt az elvesztett folyadékot pedig mindenképp pótolni kell!). Jó cél a napi 2-3 liter folyadék elfogyasztása, amibe beletartozik persze a tea vagy például a leves is.
Sajnos a legtöbben keveset alszunk. A felnőtteknek 7-8 óra alvásra legalább szükségük van, hiszen ezalatt az idő alatt regenerálódik a szervezet. Az alváshiány hátráltatja az edzéseken nyújtott teljesítményt is, illetve a fogyást is nehezíti például, mivel álmosan sokkal éhesebbek és türelmetlenebbek is vagyunk ráadásul, illetve az alvásmegvonás vízvisszatartáshoz is vezet.






