Fejlődésünk nem ér véget a gyermekkorral: a fejlődés egy hosszú és sokszínű utazás, amely életünk végéig tart. Sigmund Freud az emberi fejlődés öt szakaszból álló modelljét dolgozta ki, amivel átfogóan ismertette az egyes szakaszok sajátosságait és kihívásait. Egy modernebb, újabb fejlődési modell a Stephen Covey-féle Maturity Continuum, ami viszont négy lépcsőben ábrázolja az egyes szakaszok jellemzőit és kihívásait:
2/4 2. szakasz: Ellenfüggőség
A normális érési szakaszokban a gyerekek elkezdenek megtanulni nemet mondani és ellenkezni – ez egy olyan időszak, ami időről időre előkerül és tinédzserként felerősödik. Ellenfüggőségnek hívják ezt a szakaszt, mert bár önállóak akarunk lenni, valójában még mindig függünk. A kamaszkor ugyanakkor nagy lépés az önállóság és önismeret felé, amikor felfedezzük, kik is vagyunk valójában.
Ez a szakasz a személyes felelősségvállalás és a saját kezdeményezés időszaka, és ahogy a korábbi szakaszból, úgy ebből se lép ki mindenki teljesen. Azok a gyerekek, akik félnek a konfliktusoktól és az erős érzelmektől, nem tudnak leválni szüleikről. A harmincas éveikben, vagy jóval később is haragudhatnak felmenőikre gyermekkori sérelmek miatt, és őket okolhatják kudarcaik végett. Előfordulhat, hogy ekkor kezdenek el lázadozni, avagy megélni mindazt, ami kamaszkorukban kimarad.
Azok a felnőttek, akik ebben a szakaszban rekednek, csak azt látják, mik nem lehettek, nem pedig azt, mivé váltak. Hajlamosak a szenvedélybetegségekre, vagy a mérgező kapcsolatokra és állandóan dühösnek, magányosnak érzik magukat: szó szerint dacolnak a világgal annak ellenére, hogy már rég nem kamaszok.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!