Fanni barátnőm minden alkalommal halálosan szerelmes az éppen aktuális pasijába. Ilyenkor türelmesen végighallgatjuk, hogy ő még soha nem érzett így senki iránt és – huszadjára is – teljesen biztos abban, hogy az illető lesz az Igazi. Zsófi barátnőm pedig Fanni tökéletes ellentéte: ő – állítása szerint – sosem szerelmes, még az esküvője alatt sem hatódott meg. Azt mondja, szereti a férjét, de „sosem volt úgy belezúgva, mint amennyire 12 évesen odavolt Justin Timberlake-ért.”
Egy tanulmány megválaszolja: Hányszor leszünk szerelmesek életünk során?
Fanni és Zsófi határozottan a két végletet testesíti meg, de egy amerikai tanulmánynak köszönhetően választ kaptunk arra, hogy valójában hányszor leszünk szerelmesek életünk során. A Kinsey Intézet több, mint tízezer embert kérdezett erről, 19 és 99 éves kor között.
A szenvedélyes szerelem megtapasztalásában nem volt számottevő különbség a heteroszexuális, meleg és biszex résztvevők között. Az idősebbek valamennyivel többször voltak szerelmesek mint a fiatal felnőttek, rávilágítva, hogy ugyan a legtöbbünk fiatalkorban esik nagy szerelembe, de az élmény előfordulhat később is, akár 50-60 év felett is. A férfiak némileg többször esnek szerelembe, de alig mérhetően és ez a különbség főleg a heteroszexuális férfiak és heteroszexuális nők között volt kimutatható. Olvass még a témában
A kutatást kritizálók rámutattak, hogy az eredmény nem releváns, mivel a résztvevők nem kaptak pontos definíciót arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen mit is értsenek „szerelem” alatt. A kutatók úgy fogalmazták meg a kérdést, mint a vonzódás korai, intenzív fázisa, amelyben erős vágyat, érzelmi megszállottságot és elmélyült vágyakozást érzünk a másik iránt. Ez tehát különbözik attól a „társas szeretettől”, amit a hosszú távú együttlét, a stabilitás és a barátság határoz meg.
Az a kérdés is felmerült, hogy egyesek szerint a szerelemnek viszonzottnak, „beteljesedettnek” kellett lennie, de ezt a kérdésben nem részletezték a kutatók.
A kétkedők szerint ezért nem lehet tudni, hogy a megkérdezettek mennyire keverték össze a szerelmet a rajongó belehabarodással, a testi vággyal vagy a limerenciával.
Utóbbi egy felfokozott érzelmi állapot, amelyben az illető inkább a másik személy (a limerens tárgy) idealizált képe iránt érez megszállott vágyakozást. A limerencia fogalmát Dorothy Tennov amerikai pszichológus mutatta be a 70-es években és elmélete szerint a limerencia gyakran gyerekkori traumák és érzelmi elhanyagolás hatására alakul ki. Ez a fajta görcsös vonzalom általában nem viszonzott, kényszeres megszállottság, érzelmi függés és fizikai tünetek jellemzik, mint például liftező has, remegés, izzadás, szívdobogás.
Ez felveti a kérdést, hogy a válaszolók hány százaléka keverte össze a limerenciát, a rajongást és a fizikai vonzódást magával a szerelemmel. Mindenesetre a kutatás kikötötte, hogy a résztvevők azokat a szerelmeiket számolják össze, amelyek „ritka, egész életüket felforgató és arra hosszú távon kiható” élményük volt.
