Amikor megterveztem a konyhámat, néhány fontos kikötésből nem voltam hajlandó engedni. Szerettem volna, ha sok hely jut a pakolásnak, ha minden praktikusan kézre áll, továbbá, ha könnyű rendben tartani. Így született meg a plafonig bebútorozott, méretes szigettel kibővített és minimalista konyhám. De milyen berendezési praktikák segíthetnek, ha szeretnéd a tiédet is pár pillanat alatt rendbe tenni?
4/5 Praktikus konyhai szigetek
A konyhám alapterületre nem túl nagy, viszont nem akartam, hogy L-, vagy U-alakban kanyarodjon, mert akkor annyira elválasztottuk volna az étkezőt, hogy az már nem tűnt praktikusnak.
Ezért döntöttem a sziget mellett, aminek a pultfelülete hasonlóan nagy, de a korábban említett példákkal szemben teljesen körbejárható. Így nem zártuk be a konyhába vezető utakat, viszont rengeteg helyem van az előkészítésre – nem beszélve arról, hogy az összes edényem befért a sziget alsó részébe.
Ide került a kihúzható konyhai kukánk is, amit direkt úgy terveztem, hogy a szigetről bele lehessen söpörni a szemetet, tehát sosem kell a konyha egyik feléből a másikba cipelnem azt, ami útközben jó eséllyel piszkot hagyna maga után.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!