Kevesebbet leszel beteg
Hiába ontja a tévé azt, hogy a kórokozókkal állunk harcban, és mindent fertőtlenítenünk kell, amihez hozzáérünk, az igazság az, hogy ez a túlzott steril környezet az igazán veszélyes ránk.
Az immunrendszerünk ugyanis úgy fejlődik, hogy érintkezik ezekkel a kórokozókkal, és megtanulja leküzdeni őket.
A kutyák ebben segítenek: a rajtuk megtelepedő élősködők segítségével tréningezhetjük a szervezetünket arra, hogy jobban bírja a betegségeket. Olvass még a témában
10 rituálé a Bikák időszakára, amit neked is érdemes kipróbálnod májusban
Ezt hozza 2026. július 13. a numerológia szerint: kreatív önkifejezés és kapcsolódás
A gyász fizikai tünetei – te már észrevettél magadon belőlük valamit, mikor egy szeretted elhunyt?
„Felnőttként utolért minden, amit gyerekként rámpakoltak.” – Ezért nehéz elsőszülött lánynak lenni, a pszichológusok szerint
Csökken az allergia esélye
Bár a kutyaszőrre rengetegen allergiásak, kutatások szerint akkor, ha a gyerek kutya mellett nő fel, kisebb az esélye, hogy bármilyen allergia kifejlődjön a szervezetében.
Tehát nemcsak a kutyaszőr-allergia, hanem a parlagfűre vagy egyéb pollenekre való érzékenység is kisebb eséllyel fordul majd elő nála.
Sőt, már akkor is hat a „varázslat”, ha az anya terhesség alatt kutya mellett él.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






