A halogatás szinte már népbetegség. Manapság az internet a legjobb módszer az idő múlatására. Milyen jó dolog e-maileket olvasni, játszani, szörfözni a weben, feliratkozni valamelyik oldalra, csetelni! Hogyan szabadulhatunk meg időrabló szokásainktól?
Az önbecsülés hiánya
Az időbeosztás és a halogatás nem függnek olyan szorosan össze, mint gondolnánk. A halogatók többsége tudja, mit kellene tennie.
Jellemvonásaik közül az alacsony önbecsülés a legfontosabb, amit sokféleképpen álcáznak. Az alacsony önbecsülés nagy egóval párosul. Az egó egy olyan világot teremt, ahol a magasabb rendű én rovására növekedhet. Egy-egy adott területen (pl. test, eredmények, hiányos képesítés, füstbe ment kapcsolatok) mindnyájan szenvedünk az önbecsülés hiányától.
A halogatás okai
Optimizmus: A halogató hamis biztonságban ringatja magát, mert azt hiszi, hogy elkészül időre. Telik az idő, és csak későn jön rá, hogy nincs elég ideje elvégezni a feladatát.
Öncsalás: Az optimizmushoz köthető. Ritkán valljuk be magunknak, hogy halogatók vagyunk, inkább ürügyeket találunk ki védekezésül. Illúzióvilágban élünk, és olyan frázisokat ismételgetünk, mint például: „ha nem tudom tökéletesen megoldani, inkább nem is fogok hozzá”, „át kell gondolnom, mielőtt hozzáfogok” vagy „nem ér, hogy ezt pont nekem kell megcsinálnom”.
Tökéletesség: Az ego tökéletességre vágyik, magas elvárásokat támaszt, ezért mindig tökéletlennek érezzük magunkat. Mindegy, mit alkotunk, mindig elégtelennek ítéljük az eredményt.
Kudarc: Alsóbb rendű énünk támadást indít azok ellen, akik véleményünk szerint felelősek azért, hogy nem vagyunk képesek megoldani a feladatot. Nem nézünk önmagunkba, hanem kívül keressük az okát annak, hogy nem végeztük el a feladatot, és elmerülünk az önsajnálatban.
Bűntudat: Ahelyett, hogy belefognánk a következő feladatba a jobb időbeosztás kedvéért, a bűntudatunkkal foglalkozunk. Például amiatt, hogy cserbenhagytunk valakit, vagy nem értünk el igazán jó eredményt, és ezért magunkat hibáztatjuk.
Nem éri el a szintünket a feladat: Ezért ahelyett, hogy elvégeznénk, inkább nem teszünk semmit. Attól is tartunk, hogy valamilyen hiányosságunk miatt belebuknánk, ha megpróbálnánk elvégezni. Úgy érezzük, mindenképpen kudarcra vagyunk ítélve, ezért aztán minden új dolgot elkerülünk.
Makacsság: Kicsinek érezzük magunkat, és ellenállunk a többieknek, akik a közelünkben vannak. „Mi alapján mondja meg nekem ő, hogy mit csináljak?” Nem engedelmeskedünk a másiknak, így akarjuk megmutatni, hogy nem lehet minket behódolásra kényszeríteni.
Túlságosan magas célt tűzünk ki: Óriási terhet veszünk magunkra, ha például elhatározzuk, hogy egy hónap alatt leadunk tíz kilót, vagy minden nap egy órát fogunk edzeni. A halogatás akár évekké is duzzadhat. Ha kisebb részt vállalnánk a feladatból, könnyebben szerezhetnénk önbecsülést, ami jobban motiválna minket a következő kis lépés megtételében.
A halogatás befejezése
Ha úgy határozol, hogy nem akarod többé a saját idődet rabolni, akkor az alábbiakat kell tenned:
1. Valld be magadnak, hogy halogatsz.
2. Vedd sorra az okokat, és írd le azokat.
3. Vizsgáld meg az ürügyeidet. Ne hagyd, hogy az egód irányítson!
4. Gondolkodj el a következményeken: mi lesz, ha nem végzed el időben a feladatot.
5. Reális célokat tűzz ki.
6. Kezdd el a feladatot.
7. Pozitív elismeréssel jutalmazd magad.
8. A sikerélmény újabb sikerhez juttat.
Cikkünk megírásához Ann Gadd Árulkodó szokásaink (Bioenergetic Kiadó, 2012) című könyvét használtuk.