A gyerekkorom zsúfolt fényei kontra felnőttkorom letisztult varázsa
Ha a saját gyerekkori karácsonyaimra gondolok, akkor nagyon más világ jut eszembe. A helyiségek tele voltak színekkel, villódzó fényekkel, rengeteg apró dísz küzdött a figyelmemért. Persze, akkor még ez jelentette a csodát, a túláradó, harsány ünnepi világot. Felnőttként viszont már egészen mást keresek. A szemem szeret pihenni, a lelkem is a csendes, egyszerű meghittségben találja meg az ünnepet.
Olyan tereket teremtettem magam körül, ahol minden elemnek van értéke, és ahol a díszek nem akarják egymást túlkiabálni: a minimalizmus számomra nem hiány, hanem egy nyugodtabb, szerethetőbb ünnepi forma. A karácsonyi menüben is azt szeretem, ha a szépség és az egyszerűség kéz a kézben járnak. Gyakran használok ehető dekorációkat, olyan finom, ünnepi falatokat, amelyek önmagukban is díszei az asztalnak.
Egy szép tálalás, néhány gondosan elhelyezett apróság sokkal többet hozzátesz az ünnepi hangulathoz, mint bármilyen újonnan vásárolt, aktuálisan divatos dekoráció. Ráadásul ezek a finom falatok maradéktalanul elfogynak, sosem lesz belőlük újabb doboznyi tárgy, amit majd évekig kerülgetni kell. Olvass még a témában
Számomra a karácsonyi minimalizmus nem szabály és nem is elvárás. Inkább egy szeretetteli döntés arról, hogy az ünnep maga kapjon teret, hogy a csillogás, a tárgyak ne nyomják el a valódi értékeket – és hogy a lassulásnak, a valódi kapcsolódásnak mindig maradjon helye.
