Az, hogy valaki kedves és figyelmes, általában pozitív tulajdonságnak számít: segít másokkal harmóniában élni, támogató légkört teremteni, és sokszor stabil emberi kapcsolatokhoz vezet. Ám van egy határ, amin túl a kedves viselkedés már inkább árthat, mint használ. Ha valaki folyamatosan túl alkalmazkodó, manipulálja a valóságot vagy minden esetben kerüli a konfliktust, az egy idő után visszatartó erővé is válhat.
A kedvesség (szinte) mindig jó
Ideális esetben gyerekkorunkban azt tanuljuk, hogy a kedvesség mindig jó választás. És a legtöbb esetben ez valóban így is van. Ám amikor valaki túl erősen ragaszkodik ehhez az idealizált képhez, olyan emberré válhat, aki állandóan mások elismerését keresi, és mindent megtesz, hogy elkerülje a konfliktust. Ilyenkor saját szükségletei, határai háttérbe szorulnak, és különösen sebezhetővé válik.
Ráadásul a túlzott kedvesség mögött gyakran félelem áll: konfliktustól, elutasítástól, kritikai visszajelzéstől való félelem. Azok az emberek, akik nem tudnak kilépni a „kedvesség” szerepéből, gyakran annyira félnek attól, mi történik, ha valaki nem érzi jól magát a környezetükben, hogy inkább elnyomják a saját igényeiket, csak hogy másokéról gondoskodjanak. Olvass még a témában
Miért ártalmas ez?
Ha mindig azt mondod, amit mások hallani akarnak, nem azt, amit gondolsz – különösen nehéz helyzetekben –, a kommunikáció elhomályosodik. A másik nem biztos, hogy megérti, mi zavar igazán, vagy mit vársz el tőle. Ha pedig az üzeneted üres marad, nem megy át a lényege, akkor a konfliktus sem fog sikeresen megoldódni, csak elkenődni.
