Néhány éve az ismerőseink vásároltak egy nyaralót, amit időközben felújítottak. Már többször is meghívtak minket, de valahogy mindig közbejött valami, így csak idén nyár végén sikerült meglátogatni őket egy hosszú hétvége erejéig.
Ahogy beléptünk az üdülőövezetben levő házba, rögtön éreztem, hogy itt valami többről van szó, mint egy csinosan felújított ingatlanról. A falak, a részletek és a teraszon megőrzött metlaki egytől egyig arról meséltek, hogy a barátaink is ugyanabban a korszakban nőttek fel, mint mi, és tudatosan megtartották a régi nyarak hangulatát.
A ház maga volt a múlt és jelen különös találkozása. A modern kényelem mellett ott voltak az egymáshoz nem illő bútorok, a zegzugos szobák és mindenhol találtál egy-egy eldugott ágyat annak érdekében, hogy minél többen elférjünk. Olvass még a témában
Egy pillanatra eszembe jutottak a kamaszkori nyaralások, amikor teljesen mindegy volt, ki hol hajtja álomra a fejét. Egy hálózsák a nappali szőnyegén tökéletesen megfelelt, mert a lényeg az együttlét volt és az, hogy minél több élményt bezsebelhessünk – ehhez pedig nem ártott spórolni.
Lassan, de biztosan közelítve a negyvenhez már nyilván mások az igényeim és alighanem a derekam sem díjazná, ha a földön aludnék. A kényelmes ágy és a saját tér fontos, de erre a rövid időre jó érzés volt újra elkapni azt a gondtalanságot, amit akkoriban magától értetődőnek vettünk.
És csak ezután jött a fürdő!
A nyaralóhoz közeli fürdő hab volt a tortán: itt már nem kamaszként, hanem egyenesen gyerekként láthattam viszont magamat. Bár a barátaink mesélték, hogy részben felújították a helyet, távolról sem egy újszerű, modern wellness-központ, hanem egy apró, négymedencés strand várt ránk. Ott jártunkkor inkább idősebb párok és nyugdíjasok élvezték a gyógyvizet, mint zsivajgó gyerekcsapatok. A helynek külön bájt kölcsönzött az ódon berendezés, a homokos rész a legkisebbeknek és azok a régi játékok (pl. óriás sakk és teke), amelyeket manapság már alig látni valahol.
A büfé mellett ott sorakoztak a fabódés öltözők, vastag faajtóval, betonpadlóval, belül mindössze egy akasztóval és egy deszkával, amely padként szolgált. A magas fenyők árnyékában kacskaringós, betonlapokból kirakott járdák vezettek végig a strandon. Minden részletében ott volt az az ismerős, kissé kopott, de szívhez szóló hangulat, amitől úgy éreztem: újra gyerek lehetek és hiába van nyakunkon a szeptember, ez a nyár soha nem érhet véget.
