Nem akarnak dolgozni, kínlódni, lelkizni, feltárni. Elmennek inkább oda, ahol könnyű, de tompa az élet, ahol csupa kacaj minden, de valójában csak sivár, kietlen érzelemsivatag várja. A könnyűt, a megugorhatót keresi, nem kell kihívás, így is van elég baja. Pedig mennyire nem tudja, ahol magasra helyezik a mércét, ott soha nem fog unatkozni, mert egy bonyolult nő mindig meglepi majd egyénisége sokszínűségével, és ahol magas a mérce, ott több a jutalom is. A lányok ma ellentmondást nem tűrően maguk fizetnek az étteremben. Nem engedik, hogy hazakísérjék őket, nem engedik, hogy feladják a kabátjukat, és igyekeznek keményebbnek mutatni magukat a fiúknál. Sokszor egy italra sem kell meghívnod őket és ágyba bújnak. Könnyes szemmel mesélik, ha valaki végre virágot vett nekik, vagy meghívta őket moziba. Rájöttek arra, jobb, ha eltitkolják, hogy okosak, ezért Coelho idézetekkel önbizalomhiányt lepleznek, ostoba kompromisszumokat kötnek, és semmire sem becsülik önmagukat.
A fiúk pedig elfelejtettek küzdeni, mert senki nem tanította meg őket, nem láttak korrekt mintát, hogyan kell. Eltunyultak, férfiatlanok, eszük ágában sincs megvédeni. Ha közös utazásról, hosszú távú tervekről beszélsz még a pánikgomb is aktiválódik a fejében, hogy kötődni veszélyes, jobb menekülni a helyszínről. Elvárják azonban, hogy körülzsongd őket, legyél szexi vadmacska, és díjnyertes szakács, de nem tisztelnek annyira, hogy a nyilvánosság előtt felvállaljanak. Harmatgyenge ál-macsó allűrjeik nem hitelesek, csak összezavarnak, és bizonytalanságba taszítanak. Ma a kapcsolatok kávéautomata-üzemmódban működnek, és folyamatos gyanakvással méricskélik a kapcsolatba beleadott önrész mértékét. Amíg azt vizsgálgatjuk, hogy a másik vajon „magas fenntartású”-e, addig egy hajszálnyit sem értettük még meg, mit jelent igazi férfiként és nőként viselkedni.
Korunk fiai ma valahogy nem akarnak felnőni. Gyakran generációs szakadék tátong egy évek óta önellátó huszonöt éves lány, és egy ugyanilyen korú fiú között, mert merőben másfajta igényszinttel, egészen más életszakaszban járnak. A fiúk kicsekkolnak a mamahotelből, és gyakran egy idősebb nő oldalán horgonyoznak le. Ez az úgynevezett kapunyitási pánik, mely olyannyira általánossá vált a fiatal férfiak körében, hogy a szakirodalomban külön elnevezést is kapott. Angolul quarter-life crisis, vagyis pályakezdési krízis néven is emlegetik. Biológiai értelemben már nagykorúak, de pszichés felnőtté válásuk még nem történt meg. A felnőtt lét magában foglalja a küzdést és a kitartást, a tetteinkért, döntéseinkért, életünkért való felelősségvállalást. Ezek a fiatal férfiak gyakran komolyan sérülnek nemi szerepeikben, nem tudnak férfivá válni, védelmezni, gondoskodni. Ösztönösen idősebb, elfogadó, gondoskodó, dajkáló partnernőt keresnek maguk mellé, ahol nem kell felelősséget vállalni, nem kell férfivá válni, mégis magukévá tehetik a felnőtt lét örömteli elemeit. Az életkezdési krízis megelőzhető volna, ha a szülők nem avatkoznának bele minduntalan az érzelmi edződés, izmosodás folyamatába, vagyis megmutatnák, hogy a célok eléréséért keményen dolgozni, és tenni kell, meg kell élni a felelősségvállalás különböző szintjeit. Olvass még a témában
