A gyerek valami rosszaságot csinál, leteremted és a sarokba állítod, vagy a szobájába küldöd, hogy „gondolkozzon el” azon, amit tett. Napjainkban már sokan maradinak tartják ezt a technikát, ezért a Psychology Today több gyermekpszichológust is megkérdezett a témában.
Dr. Compton szerint a gyerek „büntibe állítása” azt az üzenetet hordozza, hogy ha nem viselkedsz jól, elkülönítelek a családtól, a barátaidtól és eltiltalak egy időre a játéktól. Azzal, hogy a gyereket arra próbáljuk rávenni, hogy reflektáljon arra, hogy mit csinált rosszul, nagyon kis valószínűséggel fogjuk elérni azt, hogy ne tegye meg többet. Ilyenkor ő ugyanis nem a bűnösségén elmélkedik, hanem csak azon, hogy a szülő milyen igazságtalan vele.
Azért sem konstruktív ez a nevelés, mert arra is gondolhat, hogy a szülők azért különítik el, mert nem akarnak vele lenni és ez még jobban erősíti bennük az izoláció érzését és a szorongást.
Egy másik szakember, Dr. Kolari szerint viszont a sarokba állítás hasznos lehet, mondván egyre több gyerek küzd azzal a problémával, hogy nem tudja kordában tartani érzelmeit, ezért igenis szükségük van arra, hogy szüleik határokat szabjanak nekik.
Mivel a gyereknek meg kell tanulnia, hogy tetteinek következményei vannak, egy kis büntiben-állás jó lecke lehet számára. Ez főleg olyan helyzetekben hasznos, ha például az egyik gyerkőc elveszi a másik játékát. Ha sarokba állítjuk, megtanulja, hogy ennek az a következménye, hogy senki nem játszik vele és ezért változtatni fog viselkedésén.
Fontos, hogy ne kiabáljunk vele és küldjük el, hanem magyarázzuk el neki, hogy miért történik az, hogy őt most kivonjuk a játékból.
Ha nem elsősorban büntetésként éli meg a szigort, hanem valóban következményként, sokkal hatásosabb lesz a módszer. Ha a szülő nem tanítja meg a gyereknek azt, hogy tettei következményekkel járnak, akkor maga az élet fogja, ami sokkal keményebb tanító.
A pro és kontra után foglaljuk össze mi az, amiben a legtöbb szakember egyetért:
Ha a gyermek hisztizik és tombol, ne küldd el, hanem vidd egy csendes helyre és mondd neki azt, hogy tudod, hogy most ingerült, de vegyen mély lélegzeteket, próbáljon megnyugodni és utána beszélgethettek az érzéseiről. Ez pont a sarokba állítás ellentéte, mert ilyenkor a gyermek kapcsolatban marad a szülővel.
Ne „zárd ki” a gyereket azzal, hogy kiküldöd a szobából, inkább „vond ki a szituációból” pár percre. A négy év alatti gyerekeknek elég fél perc, a nagyobbaknak pár perc szükséges. Ezután tereld vissza a játékhoz, ebédhez, bármihez, ami éppen a helyzet volt és ne neheztelj rá látványosan, hogy nem legyen benne szégyenérzet.
Ha újrakezdi a rosszalkodást, megint menj ki vele pár percre, így megtanulja, hogy a viselkedése eredménye az, hogy kivonják a jóból.
Ha a gyermek hajlamos a hisztire, jelölj ki neki egy helyet, ahova mindig elvonulhat lenyugodni. Ez lehet egy kis sátor, egy párnából épített „erőd” vagy csak bármilyen kényelmes kis hely, amit kijelölünk a lakásban.
Hiszti közepén ne oktassuk, mert semmi értelme, várjuk meg, amíg megnyugszik.
Olykor a szülőnek is elege van, ez természetes. Ha úgy érzed hogy mindjárt felrobbansz, te is vond ki magad kis időre a helyzetből és menj ki szívni egy kis friss levegőt, lélegezz mélyeket és számolj el lassan tízig. Idegesen te sem tudod érdemben kezelni a helyzetet, ezért fontos, hogy te megőrizd a nyugalmad.