Fontosabb lenne, hogy minél többen legyenek oltva
Miközben a világ számos fejlett országában sokan már a harmadik oltásukat kapják, a legszegényebb országok lakóinak többsége még az első adag vakcinához sem jutott hozzá. Sok szakértő azzal érvel, hogy a tömeges oltás mindenki számára fontosabb és előnyösebb lenne, mint egy kisebbség harmadik oltása.
„Nagyon fontos, hogy a fő üzenet, amit továbbra is közvetítünk, az, hogy mindenkinek meg kell kapnia a két adag oltást. Mindenkinek meg kell kapnia ezt a védelmet nyújtó sorozatot”
– mondta dr. Cody Meissner, a Tufts Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyászati professzora.
„Ez az emlékeztető dózis valószínűleg nem fog nagy különbséget tenni a járvány viselkedésében.”
A szakértők figyelmeztetnek: a járvány terjedését csak az állíthatja meg, ha minél többeket beoltanak. Még a már jó átoltási arányokkal rendlekező fejlett országoknak is az az érdeke, hogy a fejlődő országok lakói is minél hamarabb hozzáférjenek az oltóanyaghoz. Ha ugyanis ez nem történik meg, ezekben az országokban a járvány továbbra is megállíthatatlanul terjedni fog. Ez pedig nem csak beláthatatlan mértékű humanitárius katasztrófákhoz vezet majd ezeken a területeken, de a vírus mutálódását is elősegíti, ami így idővel a már oltottakra is újból veszélyt jelenthet majd. Olvass még a témában
A holdjegyed megmutatja, mi a valódi szeretetnyelved
Ezt hozza 2026. január 24. a numerológia szerint: határozott lépést tehetsz a siker és a bőség felé
A pénz mégis boldogít: erre jutott a pszichológia
„Nekem a hosszú haj jobban tetszett” – Kedves férfiak, senki nem kíváncsi a kéretlen véleményetekre
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





