Gyermektelen, fiatal felnőttként voltak romantikus elképzeléseim a gyermekekkel való közös életről, a gyermeknevelésről. Csodás kis elveket gyártottam, amelyektől semmi esetre sem akartam eltérni majd, ha gyerekeim lesznek. Természetesen, ahogy az lenni szokott, az első öt percben minden felülíródott, amikor az első gyermekemről tudomást szereztem, a születése után pedig az elveimet is sutba dobhattam. Éljen az anyaság!
Íme, az én „soha” mondataim:
2/8 „Én soha nem fogok császárral szülni!”
Persze, hogy császármetszéssel szültem. A várandósság elején természetes szülésről, gátvédelemről ábrándoztam. Még tornára is jártam, málnalevél teát ittam. Nagyon készültem arra a mindent elsöprő, földanya-érzésre, amiről olyan sokat olvastam. Eldöntöttem, hogy én bizony nem szülök császárral. Nem így lett. Az élet, és a kisbabám mindent átírt. Császármetszés lett a nagy készülődésből.
Az az érzés, amikor megtudod, hogy ezt kell tenned ahhoz, hogy minden simán menjen, akkor minden elved, minden elképzelésed a múlt ködébe vész, és teszed, amit egy anyának kell. Amikor a babámat először a karomba foghattam, nem éreztem magam kevésbé anyának, mintha természetes úton hoztam volna világra őt.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!