Azt mondják, hogy aki a tüdejét rongálja, az vágyja a halált tudat alatt. Elutasítja az éltető levegőt. A családállítás, a Hellinger-terápia óta tudom, hogy én az éltető oxigén megvonásával büntetem, irtom magam – tudattalanul, komoly bűneim, bűntudatom következményeiként.
Gyerekkoromban hányingerem volt a legcsekélyebb füsttől, gyűlöltem a cigarettát. Aztán jött a kamaszkor és a szocializálódás csapdája. Így esett, hogy úgy ölöm magam a cigi által, huszadik éve, mégpedig úgy, hogy nem ad élvezeti élményt. Mivel függőség, annak minden ismérvével, jutalmazom vele magam: amikor bulizom, amikor letudtam egy nehezebb részt a munkámból. A képlet tehát egyszerű: jutalomból gyilkolom tüdőmet.
Aztán, jött a megváltó asztma, mint A Nagy Tanító, aki ezt mondta: Olvass még a témában
– Hidd el nekem! Levegő nélkül [email protected] [email protected]! Megmutatom! Jó? 😀 Csak, hogy fejezd be a bohóckodást, és el tudd dönteni, végre, hogy akarsz-e élni… – és itt belevigyorgott a képembe.
