Kicsit olyan ez, mintha két bázisunk lenne
Ha este színházba megyünk, néha az egyik lakásba megyünk haza, néha a másikba – attól függően, melyik esik útba, vagy másnap kinek honnan egyszerűbb elindulnia dolgozni. Időnként pedig megbeszéljük, hogy ma mindenki a saját otthonában alszik. Nem azért, mert összevesztünk, hanem mert jól esik egy este, amikor mindenki a saját ritmusában létezik.
Van, hogy ő videójátékozik hajnalig. Én pedig elolvasok egy könyvet az ágyban úgy, hogy senkit nem zavar a felkapcsolt olvasólámpa.
Persze ennek az életformának megvannak a maga bosszantó oldalai is. Meglepően sok időt lehet eltölteni azzal, hogy az ember próbálja felidézni, melyik lakásban hagyta azt a bizonyos felsőt, amire reggel szüksége lenne. A munkánkhoz nélkülözhetetlen laptopokat, jegyzetfüzeteket és töltőket pedig szinte folyamatosan hurcoljuk magunkkal. Néha úgy érzem, mintha állandóan költözésben lennénk. Mégsem cserélném el. Olvass még a témában
„Haza kellett vinnem a blokkot a közértből, hogy ő átnézhesse” – Ennyire sokoldalú a pénzügyi abúzus a párkapcsolatban
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Nemrég eljegyeztük egymást, és természetesen felmerült a kérdés, hogy akkor most mikor költözünk végre össze. Logikusnak tűnne. Mintha az eljegyzési gyűrű automatikusan magával hozná a közös lakás kulcsát is. Csakhogy mi egyelőre nem érezzük ezt sürgetőnek. Sőt, néha azon kapom magam, hogy akár az is megtörténhet: előbb leszünk férj és feleség, mint hogy közös cím szerepeljen a lakcímkártyánkon.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
