Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Elgondolkodtam a citromról – 6 dolog,...

Elgondolkodtam a citromról – 6 dolog, ami eszembe jutott

Így szeretnek valójában a levegő csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

A citrom és Murphy

Murphy mondta, hogy ha valami elromolhat, az el is romlik. Nos, akár hiszitek, akár nem, a citromot is sikerült valakinek elrontania. Ugyanis, régen minden citromnak volt megfelelő mennyiségű leve, és minden citrom héját le lehetett reszelni. 
Ezzel szemben, most nem lehet olyan citromot venni, mely egyesítené eme két, sütemény készítéséhez nagyon fontos tulajdonságot. Abban is biztos vagyok, hogy minden olyan süti, étel, melybe citrom kell, biztos, hogy tartalmaz legalább egy citrommagot, még akkor is, ha szőrszitán szűrted át a citrom levét.
Szóval, még mindig nem tudom, hogy miért kaptam a citromot, viszont azt igen, hogy a citrom, életünk minden fontos területén ott van, mint néma, hűséges kísérőnk. Nem véletlenül szeretjük, és nem véletlenül van akkora kereslet iránta…
Következő cikkünkHallgass bele! Ez lesz a 10 legszuperebb koncert az idei Sziget FesztiválonAnnyi jó program hívogat a 2014-es Szigeten, hogy fogalmad sincs, melyiket válaszd? Csokorba szedtük a legütősebbnek ígérkező fellépéseket, nehogy valamelyikről lemaradj!
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.