Sosem utaztam egyedül, mindig vagy a családdal, barátokkal, vagy az aktuális barátommal mentem. Tavaly nyáron viszont úgy alakult, hogy szembejött a neten egy elképesztően olcsó repülőjegy Koppenhágába. Mindig vonzott a város és egyből belelkesültem, viszont senki nem ért rá, hogy eljöjjön velem.
A barátaim legtöbbje nyárra tartogatta a szabadságát, a családból szintén nem volt aktuális senkinek, barátom pedig jelenleg nincs. Már éppen kezdtem lemondani az útról, amikor eszembe jutott, hogy már jócskán elmúltam harminc és még sosem utaztam egyedül sehova.
Dánia biztonságos ország, miért ne lehetne ez az első szóló utam? És ezzel a lendülettel már le is foglaltam a jegyem.
Anyukám persze egyből siránkozott és mindenféle horrorisztikus dolgokat vizionált az esetleges elrablásommal kapcsolatban, de hát az anyukáknak ez a dolguk. Azzal vigasztaltam, hogy négy napra megyek, így csak három álmatlan éjszakája lesz.
Már a repülőgépen összebarátkoztam egy svéd lánnyal, úgyhogy az út gyorsan eltelt. Gondolom nem kell bemutatnom a skandináv hotelek árait, így egy szűkös kis hostelben szálltam meg, ami viszont a központban volt. Még oda is kétágyas (de nem koedukált, pedig az még olcsóbb lett volna) szobát voltam kénytelen foglalni a borsos árak miatt, a lakótársam viszont egy kedves lengyel lány volt. Egyből összebarátkoztunk, nekem ugyanis tusfürdőm nem volt – azt hittem, lesz a hostelben – neki pedig a samponja fogyott el, így kisegítettük egymást. Agnieszka huszonkét éves kora ellenére már gyakorlott szóló-utazó volt és másnap már tovább is állt Norvégiába.
Az első napomon a fél várost bejártam és nagyon jól éreztem magam. Ha olyan látványosságnál jártam, ami előtt nem tudtam jó képet lőni magamról a ciki szelfibotommal, akkor megkértem valakit. Mindenki segítőkész volt, sőt, egy fiatal amerikai társaság ragaszkodott hozzá, hogy csapódjak hozzájuk, így végül velük ebédeltem.
Nagyon érdeklődtek Magyarország iránt, nem győztem megválaszolni a kérdéseiket. Természetesen egyből bejelöltek Facebookon és megbeszéltük, hogyha idén Budapestre jönnek, körbevezetem őket.
Este lementem a kikötőhöz, ahol nagy élet volt, így egyáltalán nem éreztem magam magányosnak. Miközben az embereket néztem, nem hiányoltam magam mellől senkit.
A következő napon Andersen sírja előtt egy középkorú dán párral elegyedtem szóba, hiszen ott az idősebb korosztály is remekül beszél angolul. Tőlük kaptam tippet pár kevésbé turistás látványossággal és vendéglővel kapcsolatban, amely mind szupernek bizonyult. Aznap este már a hostel recepciós fiúja is bulizni invitált a barátaival, de túl fáradt voltam.
Az utolsó napon – útban a reptér felé – megálltam a tengerparton. Ugyan nem terveztem, de mivel láttam pár úszót, én is felbátorodtam és megmártóztam a nem túl meleg, de a nyári melegben kellemesen frissítő vízben. Egy helyes dán srác egyből megkérdezte, honnan jöttem, mert a szőke hajam ellenére a mártózási sebességemből egyből tudta, hogy nem helyi vagyok.
Szörnyülködtem, miközben elmesélte, hogy ő télen (!) is meg szokott mártózni, majd gyorsan elköszönt, mert „ment tárgyalni” és csak az ebédszünetében ugrott le a strandra. Koppenhágában a fiatalok így nyomják.
Tudom, hogy Dánia egy extra jó hely, tele barátságos és nyitott emberekkel, így tökéletes helyszín volt az első szóló utazásomra, de meggyőződésem, hogy nemcsak az ország varázsa miatt sikerült ilyen jól ez az út.
Amikor legközelebb egyedül utazom – mert lesz ilyen –, már sokkal nagyobb önbizalommal fogok nekivágni. Sokat tanultam magamról és olyan érdekes emberekkel ismerkedtem meg, akikkel valószínűleg nem elegyedtem volna szóba, ha másokkal vagyok. És talán a legfontosabb a szabadság érzése volt. Hogy nincs szükségem másra ahhoz, hogy utazhassak és jól érezzem magam. Rendkívül felszabadító élmény, mindenkinek ajánlom. Megfogadtam, hogy ezentúl minden évben elutazom pár napra egyedül. Ami először kényszer volt, az mára célommá vált.
Képek forrása: [email protected]/Depositphotos.com, unsplash.com